Tovább feszül a húr? Újabb amerikai delegáció utazott Tajvanra
Tovább feszül a húr? Újabb amerikai delegáció utazott Tajvanra

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 08. 15.
Az előző látogatás, amelyet Nancy Pelosi házelnök vezetett, komoly diplomáciai konfliktust okozott az Egyesült Államok és a Tajvant egyik saját tartományának tartó Kína között. 

Újabb amerikai kongresszusi delegáció utazott Tajvan fővárosába vasárnap, ami bő egy héten belül a második hivatalos és előre be nem jelentett amerikai látogatás a szigetre.

Az öttagú delegációt Ed Markley demokrata szenátor vezeti, mellette még három demokrata és egy republikánus kongresszusi képviselő vesz benne részt. A tervek szerint találkoznak a tajvani elnökkel, a külügyminiszterrel, és a tajvani parlament külügyi és nemzetbiztonsági bizottságának tagjaival. A tárgyalásokon kereskedelmi és védelmi kérdések kerülnek napirendre. 

Ed Markley szóvivője azt közölte, hogy a kétnapos látogatással szeretnék

megerősíteni Tajvan támogatását az Egyesült Államok részéről, valamint elősegíteni a stabilitást és a békét a Tajvani-szorosban.

A közlemény szerint a delegáció tagjai a választott vezetők mellett a magánszektor képviselőivel is találkoznak, hogy a közös érdekeket érintő ügyekről tárgyaljanak, ide értve a Tajvani-szorosban kialakult feszültség csökkentését és a gazdasági együttműködés kiterjesztésének lehetőségeit, a félvezetők gyártására vonatkozó beruházások terén is. 

Az újabb amerikai látogatást a kínai kormány hivatalosan egyelőre nem kommentálta. 

Nancy Pelosi demokrata párti házelnök múlt heti váratlan látogatása komoly ellenkezést váltott ki Kínából. Peking előzetesen súlyos következményekre figyelmeztette az Egyesült Államokat, ha létrejön egy ilyen út.

Ezt követően Kína kiterjedt tengeri és légi hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, éles rakétákat is bevetve.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!