Távozott az egyetemről az az amerikai tanárnő, aki feketének hazudta magát
Jessica Krug mentális problémáit és gyerekkori traumáit hozta fel mentségül
Távozott az egyetemről az az amerikai tanárnő, aki feketének hazudta magát

Forrás: Youtube/Archivol

2020. 09. 10.
Lemondott a George Washington Egyetemen betöltött állásáról Jessica Krug, az a fehér amerikai egyetemi tanárnő, aki éveken át feketének mondta magát - jelentette be szerdán az intézmény.

Krugról a múlt héten derült ki, hogy fehér létére éveken keresztül afroamerikainak hazudta magát.

Jessica Krug a múlt csütörtökön, a Medium című internetes platformon írt bejegyzésében hozta nyilvánosságra, hogy évtizedeken keresztül hazudott. Mint írta:

"először észak-afrikai fekete, aztán amerikai gyökerű fekete, majd karibi származású fekete voltam Bronxból (...), elfedtem gyermekkoromat, azt, hogy fehér zsidó gyerek vagyok Kansas City elővárosából".

Indoklásként mentális problémáit és nem részletezett gyermekkori traumáját hozta fel, bár hozzátette, hogy mindez nem bocsánat arra, amit tett.

Krug afrikai és karibi történelmet, valamint az afrikai diaszpórák történetét oktatta. 2018-ban könyvet írt Afrika és az afrikai diaszpórák politikájáról és kultúrájáról. Az idén videóblogot tett közzé, amelyben a New Yorkban élő fehéreket ostorozta, mert szerinte "nem szenteltek elég időt és figyelmet a városban élő fekete és barna őslakosoknak".

Blogbejegyzésének nagy visszhangja volt, a kollégái és a tanítványai is haraggal és értetlenséggel fogadták. Közben kiderült az is, hogy Krug Jessica La Bombalera néven politikai aktivistaként is működött.

Az egyetem vizsgálatot indított, szerdán pedig a Twitteren bejelentette, hogy Jessica Krug "lemondott a pozíciójáról és azonnali hatállyal távozott", a kurzusait más oktatók viszik tovább.

A felvársárolt, radikálisan liberális ideológiát terjesztő egyetemekről a Hetek pénteken megjelenő számában olvashat bővebben, vagy online már akár most, ezen a linken keresztül.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!