Szigorítás: Ferenc pápa a világi vezetőkre is kiterjeszti a szexuális visszaélések miatti szankciókat
Szigorítás: Ferenc pápa a világi vezetőkre is kiterjeszti a szexuális visszaélések miatti szankciókat

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 03. 27.
Erősíti az áldozatok védelmét, valamint az egyházi szervezeteket vezető világiakra is kiterjeszti a lelki és fizikai visszaélések büntetését a Ferenc pápa által ellenjegyzett új rendelkezés, amelyet a Vatikán szombaton hozott nyilvánosságra.

Ferenc pápa úgynevezett saját kezdeményezésű (latinul: motu proprio) apostoli levelet bocsátott ki, amely a kezdősorról a Vos estis lux mundi (Ti vagytok a világ világossága) címet kapta. A 2019 májusában ugyanezzel a címmel megjelent pápai dokumentum módosításáról van szó. Négy évvel ezelőtt Ferenc pápa - az egyház püspöki konferenciái vezetőivel tartott egyeztetést követően - apostoli levélben szigorította az egyház tagjai által elkövetett visszaélések kánonjogi büntetését. A rendelkezéscsomag kinyilvánította, hogy a szexuális visszaélés bűncselekményei "sértik Urunkat", testi, pszichés és lelki károkat okoznak az áldozatoknak, és megsebzik a hívek közösségét.

A most kiadott kilencoldalas új verzió a korábbi apostoli levelet váltja fel április 30-tól.

Újdonságnak számít, hogy a pápa a lelki és testi, közöttük a szexuális bűncselekmények büntetését az egyházi szervezetek korábbi és jelenlegi világi vezetőire is kiterjeszti, abban az esetben, ha a visszaélés vezetésük időszaka alatt történt.

A visszaélések estleges áldozatainak felsorolásában a kiskorúak mellett külön feltüntetik a sérülékeny felnőtteket is.

Filippo Iannone érsek, a Vatikán jogalkotási hivatalának prefektusa a L'Osservatore Romano szentszéki napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a most kiadott dokumentum az utóbbi négy évben megszületett jogszabályokat, intézkedéseket összegzi.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!