"Senkit nem fogunk otthagyni" - magyar mentőakció indul Kabulba
"Senkit nem fogunk otthagyni" - magyar mentőakció indul Kabulba

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

2021. 08. 18.
Önálló magyar mentőakció indul Kabulba, senkit nem fognak otthagyni - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten. Hozzátette, a magyar katonáknak segítő afgán tolmácsoknak és családjaiknak is segíteni akar az állam, hiszen ez erkölcsi kötelessége.

Magyar Levente sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy nem tudnak sok Afganisztánban lévő magyarról,

ők egyetlen repülőn is kényelmesen elférnének. Közülük 26 ember hazahozatala már biztosított, ők belátható időn belül Európában lesznek

- tette hozzá.

A magyar állampolgárokon kívül a magyaroknak például tolmácsként segítséget nyújtó afgánoknak és családjuknak akar segíteni a magyar állam.

Néhány százan lehetnek, "őket ismerjük, valóban halálos veszélyben vannak, kimentésük erkölcsi kötelességünk" - közölte az államtitkár. Arról azonban szó sem lehet, hogy Magyarország általában afgán menekültek szétosztásában vegyen részt, őket befogadja - jelentette ki.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyarország kormánya kijelentette, nem fogad be mindenfajta korlátozás nélkül afgán migránsokat. A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a napokban leszögezte: az elmúlt időszakban mindenki nyomon követhette, hogyan következik be Afganisztánban a teljes katonai és politikai összeomlás annak nyomán, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi erők úgy döntöttek, 20 év után elhagyják az országot.

Vasárnap, jóval a hírszerzési források által előrejelzett időpont előtt, a tálibok sikeresen bevették Kabult, Afganisztán fővárosát. Az amerikai nagykövetséget evakuálták, az afgán elnök elmenekült, és pánikoló tömegek rohanták meg a reptereket, hogy minél hamarabb elhagyhassák az országot, ahol mostantól az iszlamisták diktálják a törvényt. 

Azóta is zajlanak a diplomaták és külföldi polgárok evakuációi, mellyel párhuzamosan afgánok tömegei igyekeznek a gépekre felkapaszkodva elmenekülni az iszlamista rezsim elől.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!