Republikánusok támogatásával védték meg az azonos neműek házasságát az amerikai képviselőházban
40 „konzervatív” képviselő is igennel szavazott a demokraták előterjesztésére
Republikánusok támogatásával védték meg az azonos neműek házasságát az amerikai képviselőházban

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 12. 09.
Az amerikai kongresszus végső jóváhagyást adott az azonos neműek házasságának védelméről szóló törvényhez. Több tucat republikánus képviselő is igennel szavazott a demokraták előterjesztésére.

Az amerikai képviselőház csütörtökön végszavazáson is megerősítette az azonos neműek házasságának védelméről szóló törvényt, amelyet azért kezdeményezett a Demokrata Párt, mert attól tartottak, hogy az alkotmánybíróság szerepét betöltő amerikai legfelsőbb bíróság eltörölheti az ilyen házasságokat országszerte legalizáló 2015-ös döntést - közölte az MTI.  

A "Tisztelet a házasságnak" elnevezésű törvény (Respect For Marriage Act) alapján az Egyesült Államok tagállamainak azokat a házasságokat kell elismerniük, amelyeket törvényesen kötöttek egy másik tagállamban.

A jogszabály szövege nemcsak az azonos neműek közötti, hanem az eltérő bőrszínűek és nemzetiségűek között kötött házasságok védelméről is szól.

A jogszabályt a demokrata párt képviselői szerették volna mielőbb elfogadtatni, mert attól tartottak, hogy a Legfelsőbb Bíróság, amely júniusban megvonta a terhesség-megszakításhoz fűződő szövetségi szintű jogot, megváltoztatja az azonos neműek házasságának országos szintű elismerését biztosító 2015-ös határozatát. Amennyiben a bírói testület megvonja ezt a szövetségi jogot, akkor az egyes szövetségi államok szabadon dönthetnek arról, hogy mely házasságformákat ismerik el törvényesnek saját területükön.

Joe Biden amerikai elnök közleményben üdvözölte a kétpárti támogatással elfogadott jogszabályt. Az elnök korábban azt ígérte, hogy a jóváhagyás után aláírásával azonnal hatályba lépteti a jogszabályt.

Az alsóházi szavazáson 258-an támogatták, 169-en ellenezték a törvényt, 40 republikánus képviselő is igennel szavazott a demokraták előterjesztésére.

A Szenátus múlt héten több hónap egyeztetést követően fogadta el a törvényt, akkor az 50 republikánus szenátor közül 12-en voksoltak igennel.

(Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!