Rákérdeztünk a miniszterelnöknél a fajkeveredős beszédre: ezt a választ kaptuk
"EZ A VITA MAGYARORSZÁGON MÁR LEZAJLOTT"
Rákérdeztünk a miniszterelnöknél a fajkeveredős beszédre: ezt a választ kaptuk

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Óriási port kavart Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde a hazai és a nemzetközi sajtóban egyaránt, sőt, még az egyik legrégebbi munkatársa is otthagyta a fajok keveredéséről szóló gondolatai miatt a miniszterelnököt. Megkérdeztük a kormányfőt, hogy tervezi-e bármilyen módon tompítani az elhangzottakat, mutatjuk a választ. 

Ahogy arról a Hetek is beszámolt, nagy felháborodás kísérte Orbán Viktor tusványosi beszédét, miután abban kevert fajokról is hosszan értekezett. Sokak szerint a 20. századi fajvédelmi eszméket idézte, amikor így fogalmazott:

„Az internacionalista baloldalnak van egy csele, egy ideológiai cselvetése: az az állítás, az az állításuk, hogy Európában eleve kevert fajú népek élnek. Ez egy történelmi és szemantikai szemfényvesztés, mert összekever különböző dolgokat. Ugyanis van az a világ, ahol az európai népek összekeverednek az Európán kívül érkezőkkel. Na, az kevert fajú világ. És vagyunk mi, ahol Európán belül élő népek keverednek össze egymással: mozognak, munkát vállalnak, meg átköltöznek. Ezért például a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak, hanem egész egyszerűen a saját európai otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke. És amikor szerencsés a csillagállás, és jó a széljárás, akkor ezek a népek ráadásul egy ilyen hungaro-pannon mártásban össze is olvadnak, egy saját, új európai kultúrát hozva létre. Ezért harcoltunk mindig.

Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúvá válni, ezért harcoltunk Nándorfehérvárnál, ezért állítottuk meg a törököt Bécsnél, és ha jól gondolom, akkor ezért állították meg a franciák még a régi időkben Poitiers-nél az arabokat”.

(A teljes beszédet itt tudja elolvasni.)

Ahogy fentebb is említettük, a fejtegetés nagy port kavart, kis túlzással szombat óta ezzel van tele a hazai sajtó, de több neves nemzetközi médium is foglalkozott a kérdéssel. A kritikusok között régi harcostárs is akadt: egy miniszterelnöki megbízott éppen emiatt jelentette be a lemondását, levelére válaszlevéllel reagált a miniszterelnök. Hegedűs Zsuzsa nyílt levelében arról írt, hogy a miniszterelnök tusványosi beszéde náci szöveg volt, ami Goebbels-hez méltó. Orbán Viktor a nyílt levélre válaszlevélben reagált.

Ebben azt írja, hogy a felfogása szerint a Jóisten minden embert a saját képmására teremtett, azért a magafajták esetében a rasszizmus ki van zárva.

Több hazai zsidó szervezet is megszólalt az ügyben, Heisler András Mazsihisz-elnök találkozót is kért Orbán Viktortól, hogy tisztázzák az ügyet. Többek között emiatt is kerestük meg a miniszterelnököt, és arról érdeklődtünk: 

megtörtént-e már a találkozó, illetve tervezi-e valamilyen módon eloszlatni a fajkevereséről szóló okfejtés miatt felmerült aggályokat a kormányfő? 

Orbán Viktor sajtófőnökétől a következő választ kaptuk:

„Magyarország maga akarja eldönteni, hogy kikkel él együtt. Nem akarjuk, hogy erről mások döntsenek. Ez a vita Magyarországon már lezajlott; a kerítés felépítésekor döntöttek erről a magyar emberek. A kormány célja továbbra is az, hogy Magyarország magyar ország maradjon”

– írta Havasi Bertalan. 

Arra, hogy megtörtént-e a találkozó Heisler Andrással, nem kaptunk választ. 

(Hetek)

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!