Putyin szerint undorító látvány lenne, ha a G7 vezetői levetkőztek volna a csúcson
Az orosz elnök a rajta gúnyolódó politikusokra reagált
Putyin szerint undorító látvány lenne, ha a G7 vezetői levetkőztek volna a csúcson

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 06. 30.
Körbejárta a világsajtót az, hogy a G7 csúcs találkozóján a világ vezetői azon humorizáltak, hogy vajon nekik is félmeztelenre kellene vetkőzniük, mint Vlagyimir Putyinnak. Mint ismeretes, az orosz elnök többször szerepelt úgy a médiában mint aki póló nélkül lovagol, vagy épp horgászik. Most Putyin reagált a rajta nevetgélő nyugati vezetőkön. 

"Nem tudom, hogyan akartak levetkőzni, derék felett vagy alatt, de szerintem undorító látvány lenne"

- fogalmazott az orosz elnök. Alekszandr Puskin szavait idézve hozzátette, hogy szerinte egy emberben mindent harmonikusan kell fejleszteni: a lelket és a testet is. 

A G7 vezetői az Alpokban tartott találkozójuk elején poénkodtak azzal, hogy nekik is le kellene vetkőzniük, hogy megmutassák a világnak, hogy keményebbek az orosz elnöknél. A viccet Boris Johnson brit miniszterelnök sütötte el, de reagált rá a kanadai kormányfő, Justin Trudeau is, aki szerint lovagolhatnának is félmeztelenül. 

Vlagyimir Putyin újságírókkal beszélgetve reagált a viccelődésre. 

(Bild)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!