Ahogy arról korábban beszámoltunk, a kormányalakítással megbízott Jair Lapidnak a határidő előtt 35 perccel sikerült bejelentenie Reuven Rivlin elnöknek, hogy sikerült mindenkivel megegyezésre jutnia, és létrehoznia a koalíciót. A hatalomátvételhez még a kneszetnek is bizalmat kell szavaznia a formációnak.
A 12 év után nagy valószínűséggel leköszönő Netanjahu a Twitteren reagált a hírre, világossá téve, hogy
"minden jobboldali szavazatok által megválasztott törvényhozónak elleneznie kell a veszélyes baloldali kormányt."
Pártja a Likud nem sokkal később azért bírálta Jair Lapidot és Naftali Bennettet (akik a miniszterelnöki tisztség várományosai), amiért az Egyesült Arab Listára támaszkodnak.
"Az Egyesült Arab Lista sietett kihasználni a lehetőséget arra, hogy megszabaduljon egy jobboldali miniszterelnöktől azzal, hogy kitölti a hiányzó aláírásokat. Ez kőkemény bizonyíték az Egyesült Arab Lista és Bennett illetve Lapid baloldali kormányának teljes együttműködésére."
- írták, majd felszólították a jobboldali Jamina és az Új Remény pártok képviselőit, ne szegjék meg ígéreteiket, és ne vegyék igénybe az arab pártok támogatását.
A Jamina párt vezetője, és a miniszterelnöki szék várományosa, Naftali Bennett csütörtökön az izraeli 12-es csatornának elárulta, hogy közölte gyermekeivel, ő lesz a leggyűlöltebb ember az országban.
Az interjúban koalíciós partnerét, az iszlamista Ra’am elnökét, Manszúr Ábbászt „bátor vezetőnek” és „tisztességes embernek” nevezte, aki inkább civil, mint nacionalista kérdésekre koncentrál.
Bennett elmondta, hogy a gázai konfliktus során valóban a terrorizmus hívének nevezte a politikus, de egy ponton megváltozott a véleménye, amikor látta, hogy az ellátogat az arab csőcselék által felgyújtott zsinagógába, és felajánlja segítségét.
,,Egy tisztességes embert, egy bátor vezetőt láttam, ezt ki kell mondani. Idővel kiderül. Semmit sem tudok garantálni."
Az őt érő fenyegetések miatt megerősített testőrséget rendeltek ki mellé, azonban Bennett azt mondta, nem fél és megérti a kritikát a Lapiddal kapcsolatos ígérete megszegéséért, se ez volt szerinte az egyetlen módja, hogy "kiszabadítsa Izraelt a káoszból".