Merkely: a legoptimistább becslések szerint már tavasszal jelentős enyhülésekkel számolhatunk
A járvány leállásához 60 százalékos átfertőzöttségnek és a vakcináció által biztosított immunitásszükséges
Merkely: a legoptimistább becslések szerint már tavasszal jelentős enyhülésekkel számolhatunk

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

2020. 12. 21.
A Semmelweis Egyetem rektora a HírTV Bayer Show legutóbbi adásában többekközött elmondta, hogy ment át rajta a koronavírus, továbbá kifejtette, hogy a járvány mely szakaszában járunk, és elmondta azt is, milyen mértékben enyhülhet a járvány az oltásnak köszönhetően.

Ahhoz, hogy munkánkat folytatni tudjuk, az Ön támogatására is szükségünk van. Most futó akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetés mellé ajándék Hetek maszkot adunk. Részletek és a teljes nyeremény lista itt: www.hetek.hu/elofizetes

A betegség egyik napról a másikra terítette le a lábáról a professzort:

"Mintegy három napnyi tünetmentesség után a vírus „hátradobta”, és bár a saját helyzetét tekintve magát szerencsésnek mondta, „megérezte a fertőzés fogának a nyomát”, a legtöbb beteghez hasonlóan ő sem érezte napokig az ízeket és a szagokat

– emlékezett vissza Merkely.

A járvány hazai helyzetéről kijelentette, hogy stabil a megfertőződők számában látható egy mérsékelt csökkenés, mely szerint a korlátozó intézkedéseknek köszönhető. Majd így folytatta: "a járvány platófázisban van Magyarországon, amelyhez a novemberi korlátozó intézkedések bevezetése is nagyban hozzájárult."

A beszélgetés során arra is kitért, ünnepek alatti esetleges enyhítésekről. Ezt a kérdést Merkely Béla szerint átgpondoltan kell megközelíteni, hiszen ennek van egy járványügyi és társadalmi megközelítése is.

"Mint orvos személy szerint azt támogatnám, hogy tartsunk óvintézkedéseket, de tudjon a család együtt is lenni. Legyen feszültségektől mentes és meghitt jelen helyzetben is az ünnep" – szögezte le a HírTV műsorában.

 A professzor szerint, ha a hamarosan megérkező oltóanyagot sokan beadatják, akkor tavasszal jelentősen enyhülhet a vírushelyzet.

Az én véleményem szerint 60 százalékosnak kell lennie az átfertőzöttségnek, plusz a vakcináció által biztosított immunitásnak együttesen, hogy a járvány leálljon. Én abban bízom, hogy erre márciusban már sor kerülhet, ez a legoptimistább. Elindul a vakcináció, nagyjából márciusra érünk oda, hogy ennek egyértelműen látható jele lesz – mutatott rá Merkely Béla.

 

Orbán kevésbé optimista

"A dolgok mostani állása szerint úgy kell számolni, hogy a koronavírus-járvány miatti járványügyi készültség 2021-ben valószínűleg egész évben fennmarad"

- jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggel Budapesten, a Karmelita kolostorban, miután átadta az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőinek a kinevezési okiratukat.

2021 vége előtt "nem leszünk túl a válságon" - hangsúlyozta a kormányfő, hozzátéve: könnyebb szakaszok talán lesznek az első adag vakcina után, majd az oltóanyag tömeges megérkezését követően, "de mire visszaáll minden a normális kerékvágásba, az legalább egy teljes esztendőt elvisz majd".

(Hetek/HírTV/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!