Megreformálja a rendőrséget Trump, de nem biztos, hogy a tüntetőknek tetszeni fog
Az elnök leszögezte, nem hajlandó "megnyirbálni" a költségvetést
Megreformálja a rendőrséget Trump, de nem biztos, hogy a tüntetőknek tetszeni fog

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 06. 12.
Az elnök szerint együttes erővel kell dolgozni a fanatizmus és az előítéletesség ellen, de az ország "nem halad előre és a sebek nem gyógyulnak be, ha amerikaiak tízmillióit tévesen rasszistának és fanatikusnak bélyegzik".

Az amerikai elnök világossá tette "nem nyírbálják meg" a rendőrségek költségvetését, hanem tökéletes kiképzést és megfelelő felszerelést biztosítanak majd a rendőrök számára .

Trump visszautasította a rendőrség finanszírozásának csökkentését felvető elképzeléseket, és bejelentette, hogy a készülő elnöki rendelet a szigorúbb szakmai normákra készteti majd a rendőrséget. "Az elnöki rendelet kidolgozásának végén tartunk" - fogalmazott, de nem tért ki a részletekre. Annyit jegyzett meg, hogy bátorítani fogják olyan kísérleti programok megindítását, amelyek során szociális gondozók is segítik majd a rendőrségi munkát.

"Több energiát és anyagi erőforrást fordítunk majd a rendőrök toborzására, kiképzésére és közösség iránti elkötelezettségére... haszontalan fráterek mindenütt vannak, de a rendőrségeken nincsenek túl sokan".

A kormányzat olyan terveket készít elő, amelyek a "biztonság, lehetőségek és méltóság" jegyében kifejezetten a kisebbségi népcsoportokhoz tartozó és színesbőrű vállalkozóknak nyújt anyagi segítséget. Hangsúlyozta azt is, hogy az egészségügyi ellátásban tapasztalható egyenlőtlenségek felszámolására megnövelik a kisebbségi közösségeket ellátó egészségügyi intézményeknek nyújtott szövetségi pénzügyi támogatást is.

Csütörtökön Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje egy pennsylvaniai kerekasztal-beszélgetésen bírálta Trumpot, és a 2017-es charlottesville-i zavargásokra utalva azt állította,

az elnök "úgy döntött, hogy egymás ellen uszít bennünket faji alapon".

Biden szerint Donald Trump rasszistákhoz beszél, s az ő szavaiknak ad hitelt. Állítását azonban semmilyen konkrétummal sem támasztotta alá.

Az Egyesült Államokban szinte folyamatosak a tüntetések azóta, hogy május 25-én Minneapolisban rendőri erőszak következtében meghalt az afroamerikai George Floyd. A tiltakozók ugyan elsősorban a rendőri erőszak ellen lépnek fel, de az afroamerikai politikusok a feketék jogainak tiszteletben tartása mellett és az élet számos területén fennmaradt hátrányos megkülönböztetésük ellen is szót emelnek, sokszor vandál, erőszakos módszerektől sem visszariadva.

Donald Trump eddigi nyilvános állásfoglalásaiban elsősorban a tüntetéseken megnyilvánuló erőszakra és nem a szükséges rendőri reformokra összpontosította a figyelmét.

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook-oldalunkon megteheti: 

---
 
Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Vegye meg az aktuális lapszámot a digitalstand.hu/hetek oldalon, vagy fizessen elő a nyomtatott hetilapra vagy a digitális formátumra a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!