Már tenyérrel is fizethet az Amazonnál - sokan már a "fenevad bélyegét" emlegetik
Erezet alapján azonosítják a felhasználókat
Már tenyérrel is fizethet az Amazonnál - sokan már a "fenevad bélyegét" emlegetik

Forrás: Amazon

Az Amazon már egy ideje dolgozik azon, hogy valamilyen módon összekösse a bankkártyával való fizetést az emberi tenyér azonosításával, és bármilyen meglepő, ezek tervek most valóra váltak. Bár az óriás kereskedelmi cég fő profilja az internet alapú kereskedés, úgy tűnik ezúttal a hagyományos üzleteik fejlesztésébe kívánnak beruházni.

Az Amazon által kifejlesztett új fizetési rendszer az élőben történő vásárlások esetén könnyítené meg a kliensek dolgát. Az Amazon One névvel ellátott szerkezetet be- illetve kilépéskor vehetik majd igénybe a vásárlók azzal, hogy tenyerüket ráhelyezik egy szkennerre. A bőr alatti erek elrendeződése – csakúgy, mint az ujjlenyomat vagy a retina –, minden ember esetében más, így alkalmas személyek azonosítására. 

„Még az egypetéjű ikreknek is van akkora különbség a tenyérszerkezetükben, hogy azonosítani tudjuk őket”

– mondta az Amazon egyik szóvivője, hozzátéve, hogy ezeket az adatokat kellő gondossággal titkosítják.

Az adatok tárolására az Amazon egy saját fejlesztésű speciális felhőt hozott létre, hogy a vásárlók készpénz vagy akár bankkártya nélkül is, pusztán a kezük feltartásával fizethessenek. 

Az Amazon One első alkalommal történő használatakor a vásárlónak regisztrálnia kell a tenyerét a bankkártya számával együtt. Ezt követően minden egyes vásárlásnál az ügyfélnek csupán csak a tenyerét kell a szenzorok fölé tartani, és a vásárlás összege automatikusan levonódik a kártyáról.

A biometrikus kasszát egyelőre két Amazon Go üzletben vezették be a washingtoni Seattle-ben, de rövidesen további húsz üzletben lesz elérhető, valamint az Amazon leányvállalataként működő Whole Foods üzleteiben.

Sőt az Amazon vezetősége elárulta, hogy tervbe vették az Amazon One áruba bocsátását más kereskedő cégek számára is, ahogy azt korábban is már megtették például a „Just Walk Out” elnevezésű technológiájukkal, ami

egy fejlett kamera rendszer segítségével méri és figyeli a vevők kiválasztott árucikkeit, lehetőséget biztosítva nekik arra, hogy elkerüljék a kasszánál való sorbaállást, és egyszerűen csak kisétáljanak az üzletből.

A rendszer ugyanis felszámolja az összeget a vevők bankkártyájára, amivel az üzletekbe belépnek
 Az már más kérdés, hogy más üzletek mennyire lesznek kaphatóak az új technológia megvásárlására, hisz az Amazon – lévén a legnagyobb internetes kereskedelmi cég – már így is óriási konkurenciát jelent számukra.

Amerikában az internetes eladások több mint 40 %-át tudhatja magáénak, de a hagyományos üzletek forradalmasításával könnyen rákényszerítheti a többi kereskedelmi céget is a technológia bevezetésére vagy új ötletek kidolgozására.

Az Amazon vezetősége azt reméli, hogy felismerik a lehetőséget az Amazon One használatában, és bevezetik másféle fizetéseknél is, például irodaépületekben, stadionokban. Előszeretettel hívják fel a figyelmet, hogy járványügyi szempontokból is megfontolandó az új technológia bevezetése, hiszen szemben minden korábbi fizetési módszerrel, az Amazon One használatánál a fizikai érintés teljesen elkerülhető, mivel a szkennerek néhány centiméteres távolságból készítik a képet a vásárlók tenyeréről.

„Nem szükséges a fizikai kontaktus, amit reményeink szerint értékelni fognak a vásárlók, különösen ezekben az időkben”

– mondta Dilip Kumar, az Amazon alelnöke. 

Arról, hogy mennyire arat nagy sikert a vásárlók között az új technológia, egyenlőre korai lenne találgatásokba bocsátkozni, bár a korábbi tapasztalatokra támaszkodva elmondhatjuk, hogy az Amerika és tulajdonképpen a világ összes meghatározó társadalma nyitott az efféle újításokra.

Az azonban biztos, hogy sokakban, elsősorban az evangéliumi keresztények körében sok elvi kérdést vet fel az emberi test beolvasása kereskedelmi célból, ezzel együtt pedig a készpénz kiszorítása.

Sokan már egyenesen a "fenevad bélyegével" azonosítják az új technológiát, amiről a Jelenések könyve 13. fejezete ír. („Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek, és hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.” 16-17. versek.)

Az Amazon szóvivői hangsúlyozták, hogy egy felhasználó akármikor törölheti a felhőből az adatait, de ez sokak megnyugtatására még nem elég. 

De nem csak a keresztényeket zavarja a zabolátlan technológiai forradalom. Omar Nelson Bradley tábornok, aki a második világháborúban kitüntetéssel szolgált, már régebben felhívta a figyelmet, hogy

„ha továbbra is bölcsesség és elővigyázatosság nélkül folytatjuk a technológia fejlesztését, a szolgánk könnyen a hóhérunkká válhat.”

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook-oldalunkon megteheti: 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!