Lengyelországban is megszavazták: nem lehet a szülők tudta nélkül a szexualitás "radikális formáit" tanítani a gyerekeknek
Megerősítik a szülők jogát, hogy a saját világnézetük szerint neveljék a gyermekeiket
Lengyelországban is megszavazták: nem lehet a szülők tudta nélkül a szexualitás "radikális formáit" tanítani a gyerekeknek

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 02. 09.
Másodszor és ezzel véglegesen is megszavazta szerdán a lengyel szejm az oktatási törvény módosítását, amely a civil szervezetek iskolai tevékenységét szabályozza, miután az ellenzéki többségű szenátus a múlt héten elutasította azt.

A 460 fős szejm jelen lévő képviselői közül

233-an szavaztak a szenátusi határozat ellen, 220-an támogatták azt, és ketten tartózkodtak.

A kormányzó Jog és Igazságosság frakciójának jelen lévő 227 tagja egyöntetűen a törvénymódosításnak a szejmben korábban már jóváhagyott formája mellett állt ki, amint az ellenzéki Kukiz´15 három jelen lévő tagja, valamint három független honatya is.

Felügyelni fogják a civil foglalkozásokat

Az oktatási tárca által előterjesztett törvénymódosítás növeli a megyei tanfelügyelők hatáskörét, egyebek között ők véleményeznék az általános és középiskolákban civil szervezetek által tartandó foglalkozások terveit.

Az ilyen foglalkozások vagy kurzusok előtt legalább két hónappal az iskolaigazgató köteles lesz részletes információkat kérni ezek tartalmáról.

A kiskorú diákok részvételéhez szüleik írásbeli hozzájárulására lesz szükség.

A lengyel társadalom egy részében az utóbbi években aggodalmat váltott ki, hogy az iskolákban nemegyszer a szexuális felvilágosítás radikális, a gyerekek életkorának nem megfelelő formáit alkalmazó, és a hagyományos családfelfogással szembeforduló szervezetek foglalkoztak ezzel a témával, gyakran a szülők előzetes tájékoztatása nélkül.

Megvédik a gyerekeket az "erkölcsi züllesztéstől"

A törvénymódosítást az ellenzék, egyes önkormányzatok és több civil szervezet is bírálja. Azzal érvelnek, hogy az új előírások korlátozzák az iskolaigazgatók és az iskolákat működtető önkormányzatok hatáskörét.

Przemyslaw Czarnek oktatási miniszter szerint

a jogszabály megerősíti a szülők jogát, hogy saját világnézetük szerint neveljék gyermekeiket, politikamentessé teszi az iskolát, és megvédi a gyerekeket az "erkölcsi züllesztéstől".

A jogszabálytervezet most az államfő elé kerül jóváhagyásra. Eddigi vonatkozó nyilatkozataiban Andrzej Duda nem foglalt egyértelműen állást. Felesége, Agata Kornhauser-Duda, aki sok éven át középiskolai tanárként dolgozott, január végén a fő ellenzéki frakció, a Polgári Koalíció négy képviselőnőjével találkozva - az utóbbiak állítása szerint - viszont osztotta a tervezettel szembeni kifogásaik egy részét.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!