Közös hitelük van és válnak? Ezek a lehetőségek (x)
Közös hitelük van és válnak? Ezek a lehetőségek (x)

www.banknavigator.hu

2021. 07. 23.
Amikor házasodik az ember, majd hitelt vesz fel, senki sem azt tervezi, hogy a közös hitel mellett válni fognak. Épp ellenkezőleg, azért is merik bevállalni az együttes törlesztést, mert úgy gondolják, együtt maradnak a végsőkig.

 

Ez egy PR cikk

 

Azonban sajnos a statisztikák mást mutatnak. És ha válásra kerül a sor, előbb vagy utóbb téma lesz a közös hitel is. Erre pedig megoldást kell találni minél hamarabb, mert törleszteni azt viszont kell.

Mi a teendő közös hitel esetén, ha válnak a felek?

A legegyszerűbb az az eset, ha mindkét fél a válás ideje alatt és azt követően is továbbra is törleszteni fogja a hitelt. Ekkor megállapodhatnak a felek abban, hogy fele-fele (vagy más) arányban törlesztik tovább, amíg tart a futamidő. Ennél csak bonyolultabb megoldások lesznek, szóval lehetőleg érdemes erre törekedni.

Ha viszont változás lesz a törlesztő személyét illetően, és valaki ki szeretne kerülni a hitelből, arra is van lehetőség. Persze ekkor már mindenképp szükség lesz arra, hogy a bankot mielőbb értesítsék a változásról.

Előfordulhat, hogy az egyik fél marad az ingatlanban pl. egy lakáscélú jelzáloghitel esetén. Ekkor a másik félt ki kell vonni az ügyletből. Ez viszont gyakorlatilag egy új hitelbírálattal, új szerződéskötéssel, ismételt közjegyzői okirat aláírásával is jár, aminek költségvonzata is van. És mindkét félnek alá is kell majd írnia a szerződés módosítását. Az ingatlanban maradó (és később fizető) félről meg kell győződnie a banknak, hogy fizetőképes-e. Ha úgy kalkulál a pénzintézet, hogy kevés lesz az egy jövedelem, akkor adóstárs bevonására lehet szükség.

Hitelkiváltás szóba jöhet?

Amennyiben az egyik fél törleszt tovább, van arra is lehetőség, hogy kiváltsák egy másik kölcsönnel a meglévőt. Ebben az esetben egy szabad felhasználású hitelt vagy kifejezetten adósságrendezőt érdemes keresni. Maradva a jelzáloghiteleknél, érdemes megkeresni a legkedvezőbb szabad felhasználású jelzáloghiteleket a Banknavigatornál. Ha így kiváltásra kerül a meglévő kölcsön, akkor máris tiszta lappal indulhat az új. Ilyenkor akár még jobb feltételekhez is hozzájuthatunk, ha szánunk egy kis időt a keresésre.

Az államilag támogatott hitelek

Bár elég problémás az is, ha nincs állami támogatás, de változik az ügylet, ennél sokkal rosszabb, ha van állami támogatás. Ezt ugyanis az állam általában azért adja, hogy családot alapítsunk, nem pedig arra, hogy pár éven belül elváljunk a párunktól. További nehézségek is adódhatnak még. Ha állami támogatott lakáshitelből lép ki valaki, akkor piacivá alakulhat, így megdrágulhat pillanatok alatt.

Persze a kellemetlenségek mind elkerülhetőek lehetnének, ha egyszerűen eladnánk az ingatlant, és abból rendeznénk a kintlévőségünket. Bár ez könnyűnek, egyszerűnek tűnik, egyáltalán nem az. Előfordulhat, hogy kevesebbért tudjuk pl. eladni az ingatlan, mint amekkora összeggel kiválthatnánk a hitelünket.

 

(Fizetett PR cikk)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!