Kiderült: ilyen feltételeknek kell megfelelnie majd a magyar asztronautáknak
A Hunor nemzeti kutatóűrhajós-programra jelentkezőkkel szemben szakmai, pszichés és nyelvi elvárásokat is támasztanak
Kiderült: ilyen feltételeknek kell megfelelnie majd a magyar asztronautáknak

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

2021. 10. 29.
Szigorú feltételeknek kell megfelelniük a csütörtökön elindított magyar űrhajós-kiválasztási folyamatban részt vevőknek. A 30-60 naposra tervezett misszió során egy magyar űrhajós az évtized közepén űrrepülésben vehet részt, hogy világszínvonalú magyar innovációkat teszteljen és egyedülálló kísérleteket folytasson a Nemzetközi Űrállomáson.

Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért és űrtevékenységért felelős miniszteri biztosa emlékeztetett: a most útjára indított Hunor (Hungarian to Orbit) nemzeti kutató űrhajós programra jelentkezőkkel szemben fontos elvárás, hogy műszaki, természettudományos beállítottsággal bírjanak.

Kiemelt elvárás a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően a magas fokú pszichés terhelhetőség, a felsőfokú angoltudás, valamint az, hogy a jelentkező határozott, kiegyensúlyozott személyiség legyen.

"A nemzeti űrhajós programra jelentkezőknél elengedhetetlen feltétel a valós teljesítmény, a kiemelkedő készségek és a hazaszeretet"

- tette hozzá.

MTI/Szigetváry Zsolt
MTI/Szigetváry Zsolt

Farkas Bertalan nyugalmazott dandártábornok, az első magyar űrhajós elmondta, hogy a misszió remélhetőleg egy hónapig, de akár negyedévig is tarthat.

Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért és űrtevékenységért felelős miniszteri biztossal készített interjúnkat a hazai űrkutatás távlatairól ide kattintva találja.

Ferencz Orsolya elmondta, hogy a kiválasztási folyamat az Európai Űrügynökséggel (ESA) együttműködve, az ESA űrhajós politikájával (Astronaut Policy) összhangban zajlik majd, melynek során alapos fizikai és pszichológiai vizsgálatok, valamint szakmai felmérések várnak a jelentkezőkre. A jelentkezési feltételeknél a nemzetközi szabványok érvényesülése döntő jelentőséggel bír, azonban ezek figyelembevétele mellett elsődleges szempont volt az is, hogy minél szélesebb körnek legyen lehetősége űrhajósnak pályázni.

A kiválasztásara kerülő űrhajós küldetésének fő célja, hogy az évtized közepére tervezett űrrepülés során

magyar egyetemek, tudományos kutatóintézetek és vállalkozások által fejlesztett kísérleteket végezzen, és eszközöket teszteljen mikrogravitációs környezetben a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén

- tette hozzá.

A nemzeti űrhajós programra 2022. január 31-ig lehet jelentkezni a hunor.gov.hu weboldalon.

November 1. és 5. között Magyarország lesz a házigazdája a Nemzetközi Űrhajós Szövetség éves Kongresszusának. A kormány támogatásával Magyarországra hozott esemény lehetőséget nyújt arra is, hogy a most bejelentett magyar űrhajós programról tájékoztassák az asztronauták széles körét, valamint az esemény hozzájárulhat az űrkutatás iránti hazai érdeklődés erősítéséhez, különös tekintettel a fiatalabb generációk körében - mondta a miniszteri biztos.

(hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!