hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Így választják ki a második magyar űrhajóst
Újra lendületben a hazai űrkutatás – 1. RÉSZ
Így választják ki a második magyar űrhajóst

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 06. 16.
Az űrkutatás történelmében Magyarországnak jelentős szerepe és múltja volt. Az előző évtizedek stagnálása és hanyatlása után az utóbbi pár évben ismét felemelkedni látszik a szektor, melynek a 2021-ben elfogadott űrstratégia jelölte ki az irányt.

kevés olyan ipar­ág van, amely az űrszektornál komplexebb és szélesebb tevékenységi körrel rendelkezne. A kutatástól egészen a műhold- és rakétagyártáson át az adatfeldolgozásig számos terület tartozik ide. Állami, piaci szereplők, valamint oktatási intézmények is foglalkoznak az űrrel, amely a nemzetbiztonság szempontjából is egyre fontosabb. A háborús helyzetek mindig megerősítik az országok szuverenitás iránti igényét, ám a digitalizáció előrehaladtával még sürgetőbbé válik az űrszektor fejlesztése is.

A magyar űrkutatás fénykora

Számos más országhoz hasonlóan, először Magyarország is megfigyelőként tudott bekapcsolódni az űrtevékenységbe. Bay Zoltán fizikus 1946-ban végezte el a híres Hold-radar-kísérletet, amely során a világon az elsők között sikerült rádióhullámok segítségével megmérni a Föld és a Hold távolságát. 

Az 1960-as évektől már egyre több kezdeményezés indult útjára. Az egyik kiemelkedő, hosszú távon is aktív munka a Budapesti Műszaki Egyetemen folyt, ahol Ferencz Csaba irányításával 1961-ben alapították meg az első űrkutatási csoportot. (Ez tekinthető a magyar műholdas meteorológia születésének is.) Ugyanebben az időszakban csatlakozott Magyarország az Interkozmoszhoz, a Szovjetunió és a kelet-európai országok közös űrkutatási programjához.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!