„Jézus nem fog segíteni rajtad” – kommandósok rontottak rá és törték el az orrát egy lelkésznek Németországban
A hamis bejelentés alapján tartott razzia sem állíthatta meg Duisburg legnagyobb keresztény közösségét a növekedésben
„Jézus nem fog segíteni rajtad” – kommandósok rontottak rá és törték el az orrát egy lelkésznek Németországban

Forrás: CBN News

2026. 09. 23.
A szennyezet talaj, a kormányzati ellenállás és még a lelkész ellen elkövetett rendőri túlkapás sem akadályozta meg a Wera Forum nevű német gyülekezetet abban, hogy a németországi Duisburg város legnagyobb keresztény közösségévé váljon.

Az ott szolgáló lelkész, Alexander Epp úgy nyilatkozott az idáig vezető út kapcsán, hogy „Mindig azt mondjuk, gyere el az épületünkhöz, (..) és hallgasd meg, mi a története az építésének. Akkor hinni fogsz” - fogalmazott.

Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas

Epp - aki a Szovjet-Oroszországból visszatért német származású lelkész – azt is elmondta, hogy összességében még a KGB részéről sem tapasztalt soha ilyen üldöztetést, mint amin Németországban kellett keresztülmennie. A lekész még az 1980-as években teherautó-szerelőként érkezett Duisburgba, amikor Isten a szívére helyezte, hogy kezdjen el nyitni a város orosz-német közössége felé. A gyülekezet idővel aztán kinőtte az eddig használt épületét, és végül talált egy telket az új számára. Csakhogy a város nem engedélyezte, hogy ott templomot építsenek, és nem tudtak bankhitelt sem szerezni, ráadásul megtudták, hogy az építési területen a talaj erősen szennyezett volt.

„Elkészíttettük a szakértői véleményt, és a felmérés azt mutatta, hogy rengeteg pénzt kellene befektetnünk, hogy eltávolítsuk innen ezt az egész talajt.”

Ahelyett azonban, hogy feladták volna, az imádkozás mellett döntöttek. „Együtt álltunk az egész gyülekezettel. Megfogtuk egymás kezét. Együtt imádkoztunk: »Istenem, gyógyítsd meg a talajt«” – mondta Epp. „Aztán kihívtunk egy másik céget. Elvégezték a vizsgálatot, és azt mondták, hogy a talaj tiszta. Nincsenek méreganyagok, semmi” – emlékezett vissza. Mivel a helyszínen nem építhettek templomot, nonprofit vallási szervezetté alakultak. Bankhitel nélkül, saját maguk építették fel az épületet.

A Wera Forumot és annak négy másik helyi gyülekezetét mostanra több mint ezer ember látogatja. Istentiszteleteiket orosz és német nyelven tartják. A vasárnapok egész napos események, ahol a gyülekezet tagjai ott maradnak, hogy együtt étkezzenek és élvezzék a közösségi életet.

Mivel azonban a németeknek mindössze öt százaléka jár templomba, egy sikeres gyülekezet itt gyanút kelthet, hogy valójában egy szekta, amely pszichológiai nyomást alkalmazva erőszakolja rá emberekre a jelenlétet. Weboldaluk ennek elkerülésére kijelenti, hogy a gyülekezet vezetősége átlátható és elszámoltatható, és senkit sem kényszerítenek a részvételre. Tavaly nyáron azonban a rendőrség egy korábbi látogató azon hamis állítása alapján, miszerint a lelkésznek illegális lőfegyvere van, kora reggeli rajtaütést hajtson végre a gyülekezetben és a lelkész otthonában. Erre Epp így emlékezett vissza: „Aludtam, és egy csattanást hallva keltem fel, amikor berobbantották az ajtót”.

Nyolcvan-száz maszkos rendőr vette körül az ingatlant, géppisztolyt szegezve rá. „Azt hittem, bűnözők. Amikor megvertek és a földre tepertek, azt hittem, rablók, akik ki akarják rabolni a házamat. Soha nem gondoltam volna, hogy a rendőrség az” - mondta.

Mivel azt hitte, bűnözők, Epp megpróbálta megvédeni magát, és ekkor az egyik rendőr arcon ütötte, eltörve az orrát, jobb szemében pedig belső vérzést okozva. A földre teperték, miközben a kommandós egység felforgatta az otthonát. És ekkor Epp azt mondta: „Csak kiáltottam: »Jézus, segíts meg!«”. Epp elmondta, hogy erre az egyik rendőr azt válaszolta:

„Jézus nem fog segíteni rajtad.”

Még a feleségére, Irinára is géppisztolyt szegeztek, akit egészségügyi szövődmények miatt kórházba kellett szállítani. Epp-et ezután megbilincselték és a gyülekezethez szállították, ahová a kommandósok géppisztolyokkal léptek be, ajtókat törtek be, valamint irodákat és tantermeket forgattak fel.

Epp állítása szerint a kommandós akciót annak ellenére indították meg, hogy a lelkészt fegyverrel vádoló férfi még a rajtaütés előtt beismerte az egyik rendőrnek, hogy hazudott. A duisburgi rendőrség nem kért bocsánatot Epp lelkész sérüléseiért, sem a házában és autójában keletkezett károkért, és az orvosi költségeit sem térítették meg. A hatóságok nem válaszoltak a magyarázatot kérő megkeresésre.

A lelkész fia, Walter így nyilatkozott az ügy kapcsán: „Most úgy tűnik (mindaz, ami történt), mint egy nagy projekt, aminek egyetlen célja a megfélemlítésünk - mivel talán mi vagyunk a legnagyobb és leggyorsabban növekvő gyülekezet ebben a városban -, hogy eltiporjanak minket és rossz hírbe hozzák a gyülekezetünket.” Epp, aki életének egy részét a Szovjetunióban élte le, élete legdurvább üldöztetésének nevezi a meghurcolást.

Mint elmondták, a rendőrségi razziáról szóló hírek hatására viszont még több ember fedezte fel a gyülekezetet, és kezdett el oda járni, vagyis éppen az ellenkező hatást váltotta ki, mint amire esetleges rosszakaróik számítottak. Epp szerint a nehézségek és akadályok leküzdése pedig csak még inkább megerősítette a gyülekezet bizalmát Istenben.  

(CBN)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!