Itt a várt bejelentés: megvan, kit jelöl köztársasági elnöknek a Fidesz-KDNP
Sulyok Tamásra, az Alkotmánybíróság elnökére esett a választás
Itt a várt bejelentés: megvan, kit jelöl köztársasági elnöknek a Fidesz-KDNP

Forrás: Facebook/Kocsis Máté

2024. 02. 22.
Kocsis Máté, a Fidesz frankcióvezetője azt jelentette be, hogy Dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke lesz a Fidesz-KDNP államfőjelöltje, míg Deutsch Tamás pedig az EP-listavezető. 

Dr. Sulyok Tamást az Országgyűlés 2014 szeptemberében választotta az Alkotmánybíróság tagjává. 2015. április 1-től kezdődően a testület elnökhelyettese. 2016. április 22-től elnökhelyettesként látta el az elnöki jogköröket, 2016. november 22-én pedig az Országgyűlés az Alkotmánybíróság elnökévé választotta.

A szegedi JATE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát 1980-ban. 1982-től 1991-ig jogtanácsos, 1991-től alkotmánybíróvá választásáig ügyvédként működött. 2000 és 2014 között osztrák tiszteletbeli konzul volt. 2005 szeptembere óta meghívott előadóként alkotmányjogot oktat a Szegedi tudományegyetem jogi karán. 2013-ban PhD fokozatot szerzett, kutatási témája az ügyvédség alkotmányjogi helyzete.

2015. március 30-án, április 1-i hatállyal, az Alkotmánybíróság teljes ülése a testület elnökhelyettesévé választotta. 2016. november 22-én az Országgyűlés az Alkotmánybíróság elnökévé választotta.

Kocsis Máté arról tájékoztatott, hogy Novák Katalin lemondásáról február 26-án dönt az Országgyűlés, kiemelte, hogy a lemondást a Fidesz és a KDNP támogatni fogja.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!