hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Ellentmondani a papagájom is tud” - Interjú Dézsi Csaba Andrással, Győr polgármesterével
Borkai, Covid, magyar válogatott, ezekről a témákról kérdeztük
„Ellentmondani a papagájom is tud” - Interjú Dézsi Csaba Andrással, Győr polgármesterével

Dézsi Csaba András Győr polgármestere(Fotó: Dósa Gyôzô)

2020. 09. 23.
„Hiba, ha bármelyik fideszes jelölt azzal áltatja magát, hogy Borkai miatt kapott ki az önkormányzati választásokon” – mondta a Heteknek Dézsi Csaba András, Győr polgármestere, aki országos kérdésekben is elmondja a véleményét, ha megkérdezik. A fociról még nem vitázott Orbán Viktorral, inkább Győr jövõjéről egyeztettek.

Tekintettel arra, hogy a járvány második hullámának közepén vagyunk, ön pedig országszerte elismert kardiológusprofesszorként lett polgármester, adódik az első kérdés: hogy látja az ország egészségügyi helyzetét? Szinte már közhely Magyarországon a drámai állapotokat szembeállítani a stadionépítésekkel.

– A stadionépítések látványosak, így nagyon jók a hangulatkeltésre, de azért tisztázzuk: nem költünk többet stadionra, mint egészségügyre. Én például a győri kórház olyan szárnyában dolgozom, ami nemrég épült, a Fidesz-kormány alatt. S számos ilyen megyei kórház és országos intézmény van, a közép-európai országok körében magas szintű az egészségügy. A média nyilván könnyedén állít be torz képet erről, de ha az átlagot nézzük, akkor egy amerikai emberhez képest, akinek nincs kiegészítő biztosítása, egy magyar toronymagasan színvonalasabb ellátást kap itthon. 

Jó, de az amerikai egészségügyi biztosítás rendszere egészen más. 

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!