Hogyan igyekszik felzárkóztatni szegény megyéit Kína?
Hogyan igyekszik felzárkóztatni szegény megyéit Kína?

Qingquan, az átköltözők új falva(Fotó: China Media Group)

A közelmúltban a választásról és a járványról szóló nemzetközi hírek mellett a „kínai szegénységfelszámolás” témája is sokszor megjelent a médiában Xulio Rios spanyol szakértő Kínáról írt „Az abszolút szegénység nélküli Kína” című cikkében kiemelte, hogy véleménye szerint a világ többi része tanulhat a kínai szegénységfelszámolási és fejlesztési módszereiből, és párbeszéd kezdeményezését szorgalmazta Kína és nyugati világ között a kérdésben, hogy így a nemzetközi szinten nyújthasson segítséget Kína más országoknak a szegénység enyhítésében. (x)

Xi Jinping kínai elnök videós G20-csúcstalálkozón kijelentette, hogy Kína hamarosan eléri a szegénység felszámolásával kapcsolatos célkitűzését, tíz évvel a tervezett időpont előtt.

A kínai reform és nyitás politikájának megindításától kezdve az elmúlt 40 év alatt több mint 700 millióan törtek ki a szegénységből, ez a világ szegényeinek mintegy 70%-át jelenti

hangsúlyozta Xi Jinping.

Nov. 23-án Guizhou tartományi kormányzat jelentette be, hogy a 66 megyéjében sikeresen felszámoltak szegénységet. Eddig 832 nemzeti regisztrációban szereplő megye emelkedett ki sikeresen a szegénységből.

Az elmúlt évtizedek alatt Kína felszámolta a világ szegénységének egytizedét. A nehézség nemcsak abban rejlett, hogy számos szegény ember nehéz földrajzi feltételek közt élt, hanem az is, hogy tartósan megoldják a problémát, hogy ne térjen vissza a szegénység.

Kína 1986-ban kezdte el  nagyszabású szegénységfelszámolási programját, 2013 végén azonban még mindig 82,49 millió szegény volt az országban.

Ezután Kína más módszert keresett: minden szegény családot országos informatikai nyilvántartásba vettek. Ezek alapján alaposabban megismerhették a családok alapvető életkörülményeit, a szegénységük kiváltó okait, ki segíti őket, mennyi időbe telhet felzárkóztatásuk, mivel segíthetik őket jobban, és milyen célokat tűzhetnek ki a kérdésben.

A módszert „Precíziós szegénységfelszámolásnak” nevezték el.

Kína
Az átköltözők régi házai Xihaigu területen Fotó: China Media Group

Nagyszabású, ugyanakkor rendszerszerű projektről van szó: a megélhetéssel kapcsolatos szükségleteket a vizet, a villanyt, az utat, a gázt, a lakást, illetve a lakókörnyezetet kedvező konstrukcióval kell kínálni, és a foglalkoztatással együtt a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem és a turizmus fejlődési iránya is változik.

Ninghszia-Huj Autonóm Terület déli részén a Xihaigu terület Kína legszegényebb régiói közé tartozott. Itt a löszfennsík részét hihetetlen vízhiány jellemzi, az egy főre jutó vízkapacitás mínusz szintre süllyedt.

1983-tól kezdve a helyi kormányzat segítségével 1,23 millióan költöztek a Sárga-folyó környékére.

Qingquan faluban, az áttelepülők egyik új falvában minden család saját csapvízzel és villannyal ellátott házzal és udvarral rendelkezik, illetve a környéken iskolát, kórházat, tereket, szupermarketet, mezőgazdasági üzletet is létesítettek. Az áttelepülés miatt az általuk elhagyott terület is teljesen megváltozott:

a helyiek erőfeszítése nyomán a régen kopár föld ma zöld fűvel borított.

Például Guyuan megyében az elmúlt tíz év alatt folyamatosan nőtt a csapadék, 2019-ben a 750 millimétert is meghaladta.

Kína
Ökológiai építési bemutató terület, Delong megye. Fotó: China Media Group

Ez csak egy a „precíziós szegénységfelszámolási rendszer” legreprezentatívabb példái közül. A magas területen élő tibetiek például régen nehezen jutottak tiszta vízhez. A tibeti vízügyi hivatal adatai szerint máig összesen 17 581 programot indítottak annak érdekében, hogy biztosítsák a helyiek tiszta vízellátását, így

mára több mint 2 millió tibetinek nem kell aggódni a víz biztonsága miatt.

Kína szegénységfelszámolásban elért sikere ezen a rendszeren kívül az erős infrastruktúra hálózatának is köszönhető. Nehezen kivitelezett közutakat, például magas függőhidat csak néhány távoli faluba építettek. De optikai kábel a szegény falvak 98%-ában van, az e-kereskedelem pedig kiterjed minden szegényebb megyére.

(Wang Yuzhe/CHINA MEDIA GROUP fizetett cikke)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!