Házassága alatt is éveken át találkozgatott exbarátnőjével Bill Gates
Egyelőre nem tudni, hogy a nőnek szerepe lehetett-e abban, hogy a Microsoft-alapító válás mellett döntött
Házassága alatt is éveken át találkozgatott exbarátnőjével Bill Gates

Forrás: Youtube/ New York Post

2021. 05. 05.
A milliárdos Microsoft-alapító Bill Gates számára nem jelentett problémát, hogy feleségével kötött házasságuk után is hosszúhétvégézzen volt barátnőjével, Ann Winbladdal, sőt, ez része volt Melindával kötött egyességüknek is, derül ki egy korábbi, 1997-es Times interjúból.

Ahogy arról a napokban beszámoltunk, Bill és Melinda Gates közös közleményben jelentette be, hogy 27 év után elválnak, mert "már nem hiszik, hogy közösen, párként tovább tudnának növekedni". Meg is indultak a találgatások, vajon mi is lehet pontosan döntésük hátterében.

Egy most több amerikai sajtóorgánum által elővett 1997-es Times interjúból többek között az is kiderült, hogy Gates volt barátnőjétől, Ann Winbladtól kért engedélyt, mielőtt megkérte volna mostani felesége kezét. 

"Amikor egyedül voltam, és azon gondolkodtam, elvegyem-e Melindát, felhívtam Annt, és engedélyt kértem tőle,"

- nyilatkozta a milliárdos 1997-ben a Times Magazinnak, hozzátéve, hogy volt barátnője zöld utat adott a kapcsolatnak. 

Winblad meg volt róla győződve, hogy Melinda jó párja lesz a férfinak, mivel megvolt hozzá az "intellektuális állóképessége". 

Gates és Winblad még 1984-ben egy számítógépes konferenciát követően kezdtek el randizni, majd évente ellátogattak a nő Outer Banksen levő otthonába, ahol homokjáróztak, sárkányrepültek és hosszú sétákat tettek a tengerparton. Az éves kiruccanások 1987-es szakításuk után is folytatódtak.

A Times interjújának idején feleségéről és exbarátnőjéről is lógott fénykép a Microsoft-alapító irodájában. 

Egyelőre nem tudni, hogy az exbarátnőnek lehetett-e szerepe abban, hogy a pár a válás mellett döntött. 

(Fox Business/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!