Három férfi gyerekvállalását is szorgalmazná Magyarországon az EU? - megkérdeztük az Európai Bizottság illetékes biztosát
Egy hete szavazta meg az Európai Parlament, hogy az Unió LMBTIQ-szabadság zónája legyen
Három férfi gyerekvállalását is szorgalmazná Magyarországon az EU? - megkérdeztük az Európai Bizottság illetékes biztosát

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 03. 19.
Bő egy hete szavazta meg az Európai Parlament képviselőinek a többsége, hogy az Uniót az LMBTIQ-szabadság zónájává nyilvánítják. A szavazás nyíltan a Lengyelországban és Magyarországon tapasztalt törvényi és társadalmi folyamatokra adott válasz, az LMBT-emberek családalapítását hivatott előmozdítani. 

Pénzügyi fenyegetés

Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos neve már többször is felmerült a hazai sajtóban. Ő volt az, aki többek között azt nyilatkozta a Politiconak még tavaly novemberben, hogy a

"melegek jogait nem tisztelő államoknak pénzügyi retorziókkal kell szembenézniük".

Azaz, olyan pénzügyi rendszert javasol kialakítani a költségvetés megalkotásakor, ami kikényszerítené a tagországoknál "az LMBT-jogok tiszteletben tartását". A javaslat nem teljesen precedens nélküli, hiszen már több olyan lengyel város esetében megtagadták az EU-támogatást, ami korábban "LMBT-mentesnek" nevezte magát. 

Minden tagországban kikényszerítenék a LMBT-családok támogatását

Helena Dalli egy másik célkitűzése az is, hogy az úgynevezett melegjogokat uniós jogként kezeljék, amibe az is beletartozna, hogy

az LMBTIQ-ba tartozók az Európai Unióban mindenütt családot alapíthassanak, bárminemű megkülönböztetés nélkül.

A múltheti parlamenti vita során az uniós biztos arra is kitért, hogy egyes politikusok és vallási vezetők "azt terjesztik, hogy veszélyesek a gyerekekre nézve". 

Akkor jöhetnek a három férfi által vállalt gyerekek?

Végül múlt hét csütörtökön az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta, hogy az uniót az LMBTIQ-szabadság zónájává tegyék. Ezt követően rákérdeztünk az uniós biztosnál arra, hogy tekintettel arra, hogy az érintett közösséghez hozzátartoznak a poliamor (többszerelmű) kapcsolatok is, amelyben

adott esetben három homoszexuális férfi is együtt élhet, a döntésük és erőfeszítéseik az ő családalapításukat is szorgalmazza-e az uniós tagországokban. 

Egy héttel később a következő választ kaptuk a megkeresésünkre Helena Dalli irodája részéről: 

"Dali biztos nevében köszönjük a levelét. Sajnos el kell utasítanunk a megkeresését/kérelmét."

Az elmúlt hetekben többször is téma volt a magyar sajtóban a többszerelműség és a háromapás "szülőség". Miután Kaliforniában egy bíró precedenst teremtett arra, hogy három homoszexuális férfi is lehet egyszerre két gyermek törvényes apja, itthon Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje is azzal utasította el a család az család kampány melletti kiállást a Telexnek adott interjújában, hogy nem kíván sosem azért küzdeni, hogy egy gyermeknek három apja lehessen. Kijelentését több ellenzéki párt, főként a Momentum és elnöke, Fekete-Győr András fogadta megütközéssel. Később egy másik amerikai városból is érkezett hír, hogy legalizálnák a többszerelmű, poliamor kapcsolatokat, a világhírű egyetemváros Cambridge emelte törvényi erőre a kapcsolatok legalizálását. 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!