Halálos "balesetet" jelentettek egy iráni katonai kutatóközpontból
Nem ez az első rejtélyes hátterű eset az atomkutatáshoz köthető intézményben
Halálos "balesetet" jelentettek egy iráni katonai kutatóközpontból

Illusztráció(Forrás: Youtube/Al Jazeera English)

2022. 05. 26.
Halálos baleset történt egy, az iráni védelmi minisztériumhoz tartozó, Teherán melletti kutatóintézetben a tárca csütörtöki tájékoztatása szerint. A balesetet szerda este, a fővárostól mintegy 30 kilométerre délkeletre található Parcsin katonai létesítményéből jelentették, hozzátéve, hogy egy mérnök meghalt, sérült társát pedig a Taszním hírügynökség szerint kórházba szállították.

A Teherántól délre található Parcsin az iráni rakétagyártási törekvésekhez és nukleáris kutatáshoz kötődik. A múltban számos rejtélyes robbantás helyszíne volt, amelyeket egyesek szerint Irán ellenségei hajtottak végre.

Az iráni védelmi minisztérium közölte, hogy a látszólagos baleset szerda délután történt egy parchini kutatóközpontban. A baleset okát nem részletezte, és további részleteket sem közölt.

Az iráni Mehr hírügynökség azt közölte, hogy az ügyben vizsgálatot indítottak.

Irán nukleáris programját rendszeresen érik szabotázskampány, kibertámadások és kulcsfontosságú tudósaikat merényletkísérletek, amelyekért rendre Izraelt okolják, és melyek egy részét el is ismerte a zsidó állam.

A legutóbbi incidens néhány nappal azután történt, hogy az Iráni Forradalmi Gárda egyik magas rangú tagját két motoros fegyveres lelőtte Teherán közepén.

Teherán módszeresen aláássa a Közel-Kelet stabilitását

Mindeközben szerda este az izraeli elnök azt vetette Teherán szemére, hogy módszeresen aláássa a közel-keleti stabilitást. A davosi Világgazdasági Fórumon elmondott beszédében Jichák Hercog emellett leszögezte:

Izrael "és a világ más országai" nem tűrik, hogy Irán nukleáris fegyverre tegyen szert,

ez ugyanis nem csupán Izraelre, de a Közel-Kelet "összes államára nézve fenyegetést jelentene".

Teherán többször cáfolta, hogy ilyen jellegű fegyverekre akar szert tenni, leszögezve, hogy nukleáris programja békés célokat szolgál.

(MTI/Hetek)

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!