Friss felmérés: a fiatal amerikai protestáns pásztorok nagyobb arányban küzdenek mentális betegséggel, mint az idősebbek
„Az azonban nem világos, hogy a gyülekezeti tagok között növekszik-e a súlyos mentális betegségben szenvedők száma" - fogalmazott az egyik szakértő
Friss felmérés: a fiatal amerikai protestáns pásztorok nagyobb arányban küzdenek mentális betegséggel, mint az idősebbek

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 08. 11.
A Lifeway Research friss tanulmánya az amerikai protestáns gyülekezetek mentális állapotaiban enged betekintést, illetve abba, hogy maguk a gyülekezetekben szolgáló pásztorok milyen mentális állapotban vannak.

A felmérés szerint a pásztorok többsége, szám szerint 54 százaléka állítja azt, hogy azokban a gyülekezetekben, ahol ez idáig szolgált, kapcsolatba került legalább egy olyan gyülekezeti taggal, akinél valamilyen súlyos mentális betegséget – például klinikai (másnéven klasszikus) depressziót, bipoláris zavart, vagy éppen skizofréniát – diagnosztizáltak.

18 százalék elmondása szerint egy vagy kettő, másik 18 százalék szerint pedig három és öt között volt azoknak a száma, akik ezen betegségek valamelyikével küzdöttek az általuk ismert közösség(ke)n belül.

Csaknem minden tizedik pásztor (8 százalék) állította, hogy 6 és 10 között volt az általa ismert, mentális bajokkal küzdő hívők száma, míg ez a szám a válaszadók 5 százaléka szerint 11-20, 6 százalék szerint pedig 20-nál is magasabb.

Körülbelül minden harmadik fiatal pásztor (34 százalék) ugyanakkor számolt be arról, hogy tudomásuk szerint egyetlen egyháztagnál sem diagnosztizáltak súlyos mentális betegséget. 12 százalék viszont azt mondta, hogy nem tudja, hogy áll a gyülekezete ezen a téren.

„Egy egészséges generációváltás zajlik épp, mivel a fiatalabb és a középkorú lelkészek sokkal nagyobb eséllyel találkoztak súlyos mentális betegségben szenvedő emberekkel a gyülekezetükön belül, mint a ’legidősebb’ lelkészek”

 – fogalmazott Scott McConnell, a Lifeway Research ügyvezető igazgatója.

„Az azonban nem világos, hogy a gyülekezeti tagok között növekszik-e a súlyos mentális betegségben szenvedők száma, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy könnyebben osztották meg a diagnózisukat a fiatalabb lelkészekkel.”

A 65 éves vagy annál idősebb pásztorok (közülük összesen 46 százalék), és érdekes módon a főiskolai végzettséggel nem rendelkezők (közülük 52 százalék) a fiatalabb kollégáiknál nagyobb arányban válaszoltak azt, hogy nem ismernek súlyos mentális betegségben szenvedő hívőt a gyülekezetükben.

Ami a protestáns pásztorok saját mentális állapotát illeti, 26 százalékuk mondta azt, hogy maga is szenved valamilyen mentális betegségben.

Közülük pedig 17 százalék volt, akiket hivatalosan is diagnosztizálták, 9 százalékuk viszont azt állította, hogy csupán tapasztalta magán, de nincsen róla hivatalos papírja. Háromnegyedüknek viszont soha nem volt dolga mentális betegséggel.

A Lifeway Research 2014-es tanulmányának adatival összehasonlítva elmondható, hogy bár napjainkban hasonló arányban mondták azt a pásztorok, hogy maguk is átvészeltek már mentális betegséget (2014: 26 százalék, 2022: 23 százalék), mára jócskán bővült azok köre, akiknél diagnosztizáltak is ezeket a betegségeket (2014: 17 százalék, 2022: 12 százalék).

Részben magyarázható ez a COVID-19 világjárvány miatti kihívásokkal McConnell szerint.

„Ma már több lelkész kér szakmai segítséget, amit az is bizonyít, hogy többüknél is diagnosztizáltak mentális betegséget. A fiatalabb pásztorok esetében a legvalószínűbb, hogy azt mondják, mentális betegségeket szenvedtek el.”

A 45 év alatti pásztorok felelték ugyanis a legnagyobb arányban (37 százalék) azt a felmérés során, hogy valamilyen mentális betegséggel küzdenek.

Ez pedig intő jel az amerikai protestáns gyülekezetek számára.

(Christianity Today/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!