„Férfi, nő” Szlovákia alkotmányba foglalta a természetes nemeket
Ellenzéki, hitvalló keresztény képviselő szavazata döntött
„Férfi, nő” Szlovákia alkotmányba foglalta a természetes nemeket

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2025. 09. 30.
A pozsonyi parlament minősített többséggel elfogadta azt az alkotmánymódosítást, ami szerint csak a két természetes nem létezik. A döntéshez ellenzéki képviselők szavazatára is szükség volt.

Sokan próbálják elhallgattatni közös értékeinket, ne hagyjuk! Kérjük, támogassa a munkánkat: hetek.hu/tamogatas

Robert Fico miniszterelnök az eredményt „a progresszivizmus elleni hatalmas gátnak” nevezte – írja tudósításában a BBC. A jogi változás az örökbefogadást házas heteroszexuális párokra korlátozza, és tiltja a béranyaságot.

Az alkotmánymódosítás indoklásában szerepel, hogy ezzel „kulturális és etikai kérdésekben a szuverenitást és a hagyományos értékeket” kívánják erősíteni. 

Az eredmény sokakat meglepett, mert Robert Fico kormányának csak egyszerű többsége van a parlamentben, de az alkotmány módosításához legalább 90 szavazatra volt szüksége a 150 fős Szlovák Nemzeti Tanácsban, miközben valójában csak 78 mandátummal rendelkezik. A szavazás eredménye végül pontosan 90 igen szavazat lett.

A döntés meglepetésként ért a megfigyelőket, mert Fico sem számított arra, hogy a módosítás átmegy a parlamenten. Végül azonban 12 ellenzéki képviselő szavazott a kormány mellett. A konzervatív kereszténydemokraták támogatását már régóta várták, de az utolsó pillanatban Igor Matovic volt miniszterelnök Szlovákia Mozgalmának két tagja is csatlakozott hozzájuk, és ez döntő jelentőségűnek bizonyult.

„Matovic árulóknak nevezte őket”

– teszi hozzá a BBC.

A sorsdöntő szavazatot Marek Krajčí volt egészségügyi miniszter adta le, aki korábban a melegházasságot is ellenezte a törvényhozásban. Mint a Heteknek 2020-ban adott nyilatkozatában elmondta, a természetes nemek védelme mellett „nem támogatják az azonos neműek házasságát, sem a gyerekek örökbefogadását azonos neműek által és nem engedik a drogliberalizációt sem”.

Az elkötelezett hívő keresztény politikus lelkiismereti alapon szavazott az alkotmánymódosítás mellett, egy másik konzervatív társával, és emiatt most pártjuk fegyelmi eljárást indított ellenük.

Robert Fico nagy sikernek nevezte az eredményt, ami szerinte „egy hatalmas gát a progresszivizmus ellen”.

A szlovák miniszterelnök korábban azt állította, hogy a liberális ideológiának nevezett jelenség „rákként terjed”, ami ellen fel kell lépni.

A döntés Brüsszelben is vihart kavart, miután az alkotmánymódosítás kimondja, hogy a szlovák alkotmány elsőbbséget élvez az uniós joggal szemben, ami közvetlen kihívás az Európai Unió számára, és jogi csatákhoz, valamint szankciókhoz vezethet.

Peter Pellegrini szlovák elnök kijelentette, hogy aláírja a módosítást. „A szlovák társadalomban jelenleg tapasztalható hatalmas megosztottság idején az alkotmányos többség fontos jelzés arra, hogy a politikai spektrumon belül egyetértés van egy konkrét kérdésben, és ezt tiszteletben kell tartani” – mondta Pellegrini a szavazás után.
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!