Felszámolja arcfelismerős funkcióját a Facebook
A változás a Facebook aktív felhasználóinak egyharmadát is érintheti, amely 1 milliárd embert jelent
Felszámolja arcfelismerős funkcióját a Facebook

Illusztráció(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2021. 11. 03.
A Facebook nem használ a jövőben olyan arcfelismerő rendszereket, amelyek automatikusan felismerik a felhasználókat a fényképeik vagy videóik alapján – írja a Reuters.

A döntés mögött vélhetően a vállalattal és az említett technológiával kapcsolatban egyre inkább megjelenő társadalmi aggályok és panaszok állhatnak.

A Facebook korábbi termékmenedzsere ugyanis egy október elején tartott szenátusi meghallgatáson azt állította: a Facebook és a tulajdonában lévő platformok ártanak a gyerekeknek, és elősegítik a társadalom polarizálódását az Egyesült Államokban, a cég vezetői pedig nem hajlandók változtatni, mert fontosabbnak tartják nyereségüket a biztonsággal szemben.

A bírálók szerint az arcfelismerő rendszerek alkalmazása, amely ugyan számos esetben, például egészségügyi vagy biztonsági megfontolásból megjelenik, sérti a felhasználók személyes adatait.

A változás a Facebook aktív felhasználóinak egyharmadát is érintheti, amely 1 milliárd embert jelent.

A vállalat várhatóan decemberig kapcsolja ki valamennyi érintett felhasználónál a vonatkozó funkciót, amelyet a jövőben csak olyan esetekben használnak majd, ha valaki például kizárta magát a fiókjából.

Új nevet kapott a Facebook

Meta lesz a Facebook, az Instagram és a WhatsApp közösségi oldalakat működtető vállalat új neve - jelentette be virtuális tájékoztatóján Mark Zuckerberg, a Facebook alapító elnök-vezérigazgatója. Zuckerberg azt is kifejtette: reméli, hogy hamarosan egy "metaverzumot" működtető vállalatként tekintenek majd rájuk.

Mintegy 80 perces beszédében az alapító azt is kifejtette:

reméli, hogy hamarosan egy "metaverzumot" működtető vállalatként tekintenek majd rájuk.

Az úgynevezett metaverzumban Zuckerberg szerint találkozik a fizikai és a digitális világ és "magával ragadó virtuális online élményt" nyújt majd a felhasználóknak. A terveik szerint a Facebook által gyártott úgynevezett VR-szemüvegekkel a felhasználók interakcióba léphetnek egymással akár egy játékban, akár a munkahelyükön.

Zuckerberg metaverzummal kapcsolatos korábbi hetilap cikkünket itt olvashatja el.

(hetek/Reuters)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!