Ezzel a négy képtelen elmélettel igyekeznek magyarázni, miért is nem támadott fel Jézus - sikertelenül
A világtörténelem legjelentősebb eseményét nem is olyan könnyű megcáfolni
Ezzel a négy képtelen elmélettel igyekeznek magyarázni, miért is nem támadott fel Jézus - sikertelenül

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 04. 01.
Ateisták és a kereszténységben kételkedők folyamatosan igyekeznek a világot meggyőzni arról, hogy Jézus nem is támadt fel a halálból. Rendkívüli jelentősséggel bír az, hogy Jézus valóban legyőzte-e a halált vagy sem, hiszen a keresztény hit és az emberi sors legfontosabb pontjáról van szó, ettől függ minden.

Korabeli történetíróknak köszönhetően dokumentálva van, hogyan is tűnt el rejtélyes körülmények között Krisztus teste a sírból.

A történelem során szűnni nem akaró erőfeszítéseket tettek sokat arra, hogy a feltámadás valóságát megcáfolják, és alternatív elméletekkel kirántsák a talajt a kereszténység lába alól.

Alább a CBN gyűjtése alapján ezekből csemegézünk: 

"Hamis sír" elmélet

Az egyik ilyen cáfolati kísérlet az úgynevezett "hamis sír" elmélet, mely szerint mindenki egy másik, üres sírhoz ment, és ezért gondolták, hogy feltámadt Krisztus.

Joseph Bergeron indianai orvos, aki tíz éven keresztül tanulmányozta Jézus keresztrefeszítésének körülményeit, a teóriára így reagált:

"Ha rossz sírhoz megy valaki, és azt üresnek találja, nem gondolja azt, hogy az a személy feltámadt a halálból... Ez értelmetlen felvetés."

Az első logikus felvetés az lenne, hogy valaki ellopta a testet, ahogy azt Mária Magdaléna is hitte, amikor először megpillantotta az üres sírt, és azt mondta Péternek "ellopták a testét, és nem tudom hova vitték őt".

Alex McFarland apologéta arra is rámutatott, hogy Pilátus helytartó római katonákat vezényelt a sír védelmére, tehát világos, hogy tudták, melyik sírban fekszik Jézus teste.

"Mindenki tudta, hol van a sír. Arimateai Józsefé egy gazdag emberé volt. Végül is katonákat helyeztek el, hogy megbizonyosodjanak róla, senki sem viszi el a holttestet. Tehát mindenki tudta, hol van."

- mutatott rá Bergeron.

McFarland abban is hisz, hogy a tanítványokkal sokkal több történt annál, hogy megpillantottak egy üres sírt, hiszen az  nem magyarázná hirtelen támadt odaadó hitüket a feltámadott Krisztusban, amiért később egy kivételével mind hajlandóak voltak mártírhalált halni. 

Ájulási elmélet

Az ájulási elmélet igyekszik elhitetni velünk, hogy ahelyett, hogy meghalt volna a kereszten, Jézus csak elájult, pár nappal később felébredt a sírban, legurította a hatalmas követ és megmenekült.

McFarland szerint ez teljességgel lehetetlen, hiszen az emberek egyszerűen nem élték túl a keresztrefeszítéseket. Josephus Flavius korabeli történetíróra is hivatkozott, aki dokumentálta, hogy

a római keresztrefeszítésnek nem volt túlélője, egyszer sem jött le senki a keresztről élve, és 24 órán belül meg is haltak.

Jónéhány ember látta, barátok és ellenségei egyaránt, ahogy Jézus testét leszedték a keresztről, és ők minden bizonnyal észrevették volna, hogy nem csak egy eszméletlen emberről van szó.

Magas ostobasági mutató

Minden elmélet arra utazik, hogy Jézus tanítványai mérhetetlenül ostobák voltak. McFarland rámutat, hogy ugyan nem volt autójuk vagy internetük, ennek ellenére nem voltak gyengeelméjűek, meg tudtak különböztetni egy halottat egy élőtől. 

Ami Jézus ellenségeit illeti, Bergeron rámutatott, hogy a római kivégzőcsapatot is kivégezték volna, ha futni hagynak egy elítélt bűnözőt. Erősen érdekükben állt tehát, hogy elvégezzék a munkát.

"Dárdát döftek a mellkasába, mert ha akármilyen módon túlélte volna a keresztrefeszítést, nekik kellett volna meghalniuk."

Nem élte volna túl a keresztrefeszítést, dárdadöfést, sokkot

Ha azonban valahogy mégis túlélte volna a dolgot Jézus, súlyos sérüléssel két-három napig kellett volna túlélnie: a dárdadöfésen túl ugyanis durván megverték, rengeteg vért vesztett, kiszáradt és kezeit, lábait is szöggel ütötték át. 

Dr. Bergeron szerint

"A szöveti sérülés és sokk mértéke, a bibliai leírások valóban traumatikus vérzéses sokkra utalnak, amely Jézus idejében kezelhetetlen lett volna." 

Erre jött rá az, hogy a test nem csupaszon került a sírba, 70-90 fontnyi főszerrel szorosan gyolcsba tekerték, amiből még egy egészséges embernek is nehéz lett volna kimászni, de egy súlyos sérültnek teljességgel lehetetlen, nem is beszélve egy többtonnás kő elmozdítását, ami a sír száján volt.

"Ellopott test" elmélet

Az ellopott test elmélet azt állítja, hogy a keresztrefeszítéskor fejvesztve elmenekülő tanítványok visszatértek és halált kockáztatva ellopták Jézus testét a sírból, majd kitalálták az egész feltámadási történetet. 

McFarland világossá teszi, hogy a rémült, menekülő tanítványok nem valószínű, hogy dacoltak volna az ókor egyik legrettegettebb és legkeményebb katonáival.

"Mesterüket letartóztatták; messiási reményeik megsemmisültek. Mégis eléggé összegyűlnek és elegendő bátorságot gyűjtenek össze a római katonák legyőzéséhez? Úgy értem, ez legjobb esetben is letartóztatás lehetett volna, ha nem kivégzés és halál." 

Az elmélet szerint a tanítványok megverte vagy megfesztegette a sírt őrző tucatnyi katonát, esetleg elosont mellettük, ahogy aludtak. Nem valószínű, hogy ehhez azonban meglett volna a lelki, vagy fizikai erejük. 

Azt sem tartják valószínűnek, hogy a katonák aludtak volna, hiszen azért is súlyos büntetés járt.

"A római katonai fegyelem szigorú volt. Ha őrség közben bóbiskolsz, agyonvernek."

Mindez ráadásul közvetlenül ellentétes lett volna Jézus életével és tanításával.

"Minden, amiről Jézus beszélt, az igazságon, erényen, igazságon, szentségen alapult. Itt van a megtestesült Igazság, és egy hazugságra építették az evangéliumot? Ennek egyszerűen nincs értelme."

Egy tanítvány kivételével mindet megölték az evangélium miatt. Ennek ellenére egyikük sem visszakozott soha. Van hogy az ember félrevezetés miatt meghal, azonban saját maga által hamisított eszméért senki sem hajlandó meghalni.

Hallucináció elmélet

Egy másik népszerű elmélet, hogy mindenki, aki halálát követően életben látta Jézust, csak hallucinált.

Dr. Bergeron rámutat, hogy a csoportos hallucinációk ritkán dokumentált eseteiben mindannyian különböző dolgokat látnak, mert mindez a fejükben van.

"A hallucináló emberek nagyon betegek. Vagy fiziológiás probléma van az agyukkal: esetleg daganat, ilyesmi, vagy pedig biokémiai."

Arra azonban semmi sem utal, hogy Krisztus hívei hasonló problémákban szenvedtek volna, ellenkezőleg, intelligensek és szervezettek voltak. A kereszténység rendkívül gyorsan terjedt a Római Birodalomban, Krisztus után 64-re elég keresztény volt már, hogy Néró tömegesen üldözze őket.

Százak előtt jelent meg Jézus Feltámadása után

McFarland arra is utal, hogy a feltámadott Krisztus többször megjelent és több száz emberrel lépett kapcsolatba, amint azt Pál apostol az 1. Korinthus 15-ben rögzítette.

"Pál szerint egyszerre akár ötszázan is láthatták"

Bergeron szerint a hallucinációs hipotézisek soha nem tudják megmagyarázni a csoportos megjelenést,  tanítványok csoportos tapasztalatait Jézussal.

 "A hallucinációk nem fertőzőek, a hallucinációk általában nem jelennek meg különböző helyeken az emberek különbözõ csoportjai számára. Hallucinációkkal általában nem lehet beszélgetni sem." - teszi hozzá McFarland.

De a feltámadott Krisztus több csoport előtt, több helyen megjelent, beszélgetett az emberekkel és együtt is evett velük, sőt halat is sütött nekik.

Arról lett volna csak szó, hogy hívei olyan nagyon szerették volna újra látni Jézust, hogy beképzelték maguknak? Nos, a Damaszkusz felé vezető úton a keresztények legfőbb üldözője, a társzoszi Saul előtt is megjelent, akire akkora hatással volt az élmény, hogy nem volt kérdés ki az és mennyire valóságos, aki előtte áll.

(CBN/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!