Ezért kénytelen emelni a rezsiárat a kormány
Ezért kénytelen emelni a rezsiárat a kormány

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 07. 29.
Minden korábbinál drágábban érkezett az orosz gáz Magyarországra májusban, ősszel pedig még ennél is többet kell majd fizetni – írja a G7. A kabinet és az érintett állami szereplők egy ideig kivárásra játszhattak, ennél tovább azonban nem lehetett reménykedni.

A gazdasági portál szerint azok közül az uniós országok közül, amelyek közölnek erről adatokat, Magyarországra érkezett a legdrágábban az orosz gáz májusban. Az Eurostat külkereskedelmi adatai szerint átlagosan 123 eurócentért jött be az országba egy köbméter gáz, ami az akkori euróárfolyamon számolva 475 forint.

A G7 hozzáteszi, hogy bár április-májusban még úgy tűnhetett, hogy a háború kitörését követő csúcsokhoz képest alacsonyabb szintre áll be a gáz ára, júniusban negatív fordulat jött. 

Az, hogy az oroszok sorra állították le a szállításokat a különböző vezetékeken, rendkívül bizonytalan helyzetet teremtett a piacon, így az árak a márciusi csúcsnál is jóval magasabb szintre emelkedtek. 

Magyar részről a költségeket ráadásul tovább fokozta a forint rohamos gyengülése.

A kormányzat, illetve az oroszokkal szerződésben álló MVM július elején valószínűleg azt látta, hogy most ugyan kissé kevesebbet kell fizetni a Gazpromnak, mint tavasz végén, ám szeptemberre olyan drágán kaphatjuk a gázt, ami végleg fenntarthatatlanná teszi a rezsicsökkentést.

A lap szerint a tőzsdei árak mozgásán alapuló becslések azt mutatják, hogy

az orosz import átlagára ősz elejére köbméterenként 600 forint fölé nőhet. Ez azt jelenti, hogy a tényleges piaci ár 9-10-szerese lesz annak, amennyiért a lakosság július végéig kapja a gázt.

Ez havi szinten is százmilliárdos nagyságrendű veszteséget okozhatna az MVM-nek, ha maradna a teljes rezsicsökkentés. 

Orbán: ezt már nem tudja kitermelni a gazdaság

Ahogy arról a Hetek is beszámolt, Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjújában hosszan beszélt az energiaválságról és a rezsicsökkentésről. Elmondta, hogy a rezsicsökkentés fenntartása tavaly 250-260 milliárd forintjába került a költségvetésnek, idén azonban az év végégig a számlák kipótlása akár a 2000 milliárd forintot is meghaladhatja, amit a magyar gazdaság már nem tud kitermelni. A témáról bővebben itt olvashat. 

(Hetek / G7)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!