Elkészült az oltás, ami egyszerre véd a régi és az új variánsokkal szemben
Elkészült az oltás, ami egyszerre véd a régi és az új variánsokkal szemben

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 08. 16.
Nagy-Britanniában engedélyeztek a világon először olyan védőoltást a koronavírus ellen, amely az eredeti, valamint az újabb, omikron variáns ellen is hatásos.

A SARS-CoV-2 új típusú koronavírus okozta világjárvány idején használt védőoltás az eredeti, a kínai Vuhan városában 2019 végén megjelent vírusváltozat elleni védekezésre tanította meg az emberi szervezetet. A vírus azóta jelentős mutációkon esett át, számos új változata jelent meg, melyek képesek kikerülni az emberi védekezőrendszer bizonyos immunválaszait. Emiatt világszerte újra megugrottak az esetszámok.

A Moderna legújabb, úgynevezett bivalens vakcinája, a Spikevax mind az eredeti, vuhani, mind a télen megjelent első, BA.1 jelű omikron variáns ellen hatásos.

Az Egyesült Királyság gyógyszerhatósága a bizonyítékok megvizsgálása után felnőttek számára engedélyezte a vakcinát.

"A bivalens vakcina élesebb fegyver az arzenálban, míg a vírus folyamatosan változik"

- mondta June Raine, a brit hatóság igazgatója. 

A 437 résztvevővel végzett vizsgálat eredményei alapján a védőoltás biztonságos és jobb védelmet nyújt a vírus új variánsaival szemben. Az omikron BA.1 variánsát hatástalanító antitestek szintje 1,7-szer volt magasabb azoknál az embereknél, akik az új védőoltást kapták. Az omikron újabb, a jelenlegi brit hullámot okozó BA.4 és BA.5 változataival szemben végzett tesztekben szintén magasabb szintű védelmet mutattak ki az új vakcinával oltottaknál.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!