„Az ördög onnan hatol be” – Ferenc pápa elismerte, hogy papok és apácák életében is ott van az online pornó
„Nem fogom azt mondani, hogy tegye fel a kezét az, akinek már legalább egyszer volt ebben része”
„Az ördög onnan hatol be” – Ferenc pápa elismerte, hogy papok és apácák életében is ott van az online pornó

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 10. 27.
Ferenc pápa óva intette az ifjú szeminaristákat a netes pornó „ördögétől”, egyúttal elismerte, hogy ez a fajta probléma sajnos a papokat és az apácákat is érinti. A pápa még hétfőn Rómában, a szeminaristák részvételével tartott kongresszuson beszélt erről.

Az eseményen arról beszélt, hogy a papság mostani – a közösségi média belefeledkező – generációja hogyan tudja a digitális eszközök segítségével „megosztani a kereszténységnek az örömét anélkül, hogy elfelejtenék identitásukat, vagy hogy túlságosan is kiszolgáltatottá, illetve arrogánssá válnának”.

Ferenc pápa arra buzdította a szeminaristákat, hogy igenis használják a közösségi médiát „a haladás és a kommunikáció” céljára, ugyanakkor figyelmeztette őket bizonyos veszélyekre, így kiemelten az online pornográfiára.

„Nem fogom azt mondani, hogy tegye fel a kezét az, akinek már legalább egyszer volt ebben része”

– mondta a pápa.

„De ha mindannyian úgy vélitek, hogy volt ilyen már fajta tapasztalatotok vagy kísértésetek… Nagyon sok emberben ott van ez a bűn. Nagyon sok nem egyházi emberben és nagyon egyházon kívüli nőben – valamint papokban és apácákban is.”

„Az ördög onnan hatol be” – fogalmazott. „És nem csak az olyan digitális pornográfiáról beszélek, mint amilyen például a gyermekbántalmazás, ami már degeneráció. Kedves testvéreim, figyeljetek erre oda” – hívta fel a figyelmet.

(TheGuardian/Hetek)

A Hetek 25 éve küzd a magzatgyermekek védelméért, áll ki a természetes családok mellett, valamint a hit és szólás szabadságáért. Ha számodra is fontosak ezek az ügyek, legyél te is a támogatónk!

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!