Amerikai Zsidó Bizottság: a zsidók több mint 40 százaléka szerint ma veszélyesebb Amerikában élni, mint egy éve
Amerikai Zsidó Bizottság: a zsidók több mint 40 százaléka szerint ma veszélyesebb Amerikában élni, mint egy éve

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 02. 14.
Az amerikai zsidóság több mint 40 százaléka érzi azt, hogy veszélyesebb zsidóként az Egyesült Államokban élni, mint egy évvel ezelőtt, derül ki az Amerikai Zsidó Bizottság felméréséből. A jelentés arra is rávilágít, hogy 10-ből 9 megkérdezett zsidó szerint az antiszemitizmus igenis problémát jelent az országban.

Egészen pontosan a felmérésben részt vett zsidók 41 százalék mondta, hogy ma már kevésbé biztonságos zsidóként élni Amerikában, mint egy évvel ezelőtt; 55 százalék szerint azonban nem igazán változott a helyzetük egy év leforgása alatt.

89 százalék azonban elmondta, hogy még mindig problémát jelent az antiszemitizmus az USA-ban. Sőt: 82 százalék szerint az elmúlt 5 évet tekintve csak tovább romlott a helyzet, és egyre csak nő az ellenségesség közösségeikkel szemben.

Még ha az elmúlt egy évben ez nem feltétlenül látszódott meg.

Az American Jewish Committee, vagyis az Amerikai Zsidó Bizottság nevű szervezet éves felmérése a 2022 szeptembere és novembere között készült a zsidó hitű vagy zsidó háttérből érkezett amerikaiak körében. A felmérésben összesen 1507 felnőtt vett részt.

Külön említésre érdemes, hogy a hétköznapok során tapasztalt antiszemitizmusra is kitért a közvélemény-kutatás, ami szerint a zsidók „csupán” 3 százaléka mondta azt, hogy érte valamilyen fizikai támadás az utóbbi egy évben. Emellett pedig 87 százalék nyilatkozta azt, hogy egyáltalán nem találkozott antiszemita bejegyzésekkel vagy egyéb tartalommal a közösségi médiában.

Ugyanakkor minden ötödik zsidó elmondta, hogy a 2022-es évben volt legalább egyszer nyilvános, antiszemita odaszólásoknak, megjegyzéseknek a célpontja.

(AJC / Neokohn / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!