Amerikai Legfelsőbb Bíróság: alkotmányellenes az egyetemi felvételiken alkalmazott faji alapú pozitív diszkrimináció
Biden szerint rossz a döntés, és azt javasolta az egyetemeknek, találjanak kerülő utat
Amerikai Legfelsőbb Bíróság: alkotmányellenes az egyetemi felvételiken alkalmazott faji alapú pozitív diszkrimináció

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 06. 30.
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság csütörtökön alkotmányellenesnek nyilvánította a felsőoktatási felvételi eljárásban a faji alapú pozitív diszkriminációt.

A Legfelsőbb Bíróság döntése kimondja, hogy a faji származás figyelembe vétele a felvételi eljárás során sérti az Egyesült Államok Alkotmányának 14. kiegészítését, ami az egyenlő bánásmódról szól.

Az Egyesült Államok legmagasabb szintű jogi fórumának bírái 6-3 arányban adtak igazat a Diákok az Igazságos Felvételiért (Students for Fair Admission) nevű, nagyrészt ázsiai diákot tömörítő szervezetnek, amely két nagy hagyományú egyetem, a Harvard és az Észak-Karolinai Egyetem évtizedek óta életben lévő gyakorlata miatt indított pert.

Az első bíróság keresetet még 2014-ben a Harvard Egyetem ellen nyújtották be azzal érvelve, hogy a felvételi gyakorlata sérti a faj, bőrszín és etnikai származás alapú diszkrimináció tilalmát kimondó állampolgári jogokról szóló törvényt (Civil Rights Act).

A Harvard Egyetem vezetése közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozza, hogy az intézmény eleget tesz a Legfelsőbb Bíróság határozatának, de hozzáteszi, hogy megőrzik az egyetem alapértékeit és továbbra is úgy gondolják, hogy a "sokféleség és különbség lényegi elemei a tudományos kiválóságnak".

Joe Biden elnök a döntés után bírálta a Legfelsőbb Bíróságot és kijelentette, határozottan ellenzi azt, és azt javasolta az ország felsőoktatási intézményei számára, hogy találjanak kerülő utat a döntés körül, mert szavai szerint a bíróság évtizedes jogi precedenst hagyott figyelmen kívül csütörtöki döntésével.

Barack Obama korábbi elnök, az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke szintén egyet nem értésének adott hangot a legfőbb jogi fórum döntése nyomán, aki feleségével együtt úgy fogalmazott, hogy "megszakad a szívük a fiatalokért", akik érintettjei a döntésnek. Közben Tim Scott szintén afroamerikai szenátor, republikánus elnökjelölt méltatta a döntést, amit szavai szerint ünnepelni kell, és hazugságok terjesztésével vádolta Barack Obama korábbi elnököt.

Clarence Thomas, bíró, aki a Legfelsőbb Bíróság második afroamerikai tagja a többségi döntést megszavazása mellett azzal érvelt, hogy az világossá teszi, az egyetemek eddigi felvételi gyakorlata nem más volt, mint egy irányt tévesztett, faji alapú különbségtétel, amit arra találtak ki, hogy biztosítsanak egy bizonyos faji-összetételt a bekerülő évfolyamokon. Hozzátette, hogy "fájdalmasan tisztában van azzal", hogy a diszkrimináció milyen szenvedést okozott a saját faja tagjai számára, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államokban érvényesül az Alkotmányban és a Függetlenségi nyilatkozatban lefektetett alapelv miszerint, "minden ember egyenlőnek teremtetett, egyenlő állampolgár, és a törvény előtti egyenlő elbírálásban részesül.

Az elemzések a Legfelsőbb Bíróság pozitív diszkriminációt érintő döntésének országos jelentőségét a terhesség-megszakításról szóló Roe v. Wade határozathoz mérik. A testület 2022 júniusában egy 70-es években hozott határozatot semmisített meg, ami akkor szövetségi joggá tette a terhesség-megszakítást.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!