Akadozó kávéellátáshoz vezethetnek a vietnámi járványügyi rendelkezések
A világ második legnagyobb kávé exportőre a delta-variánssal hadakozik
Akadozó kávéellátáshoz vezethetnek a vietnámi járványügyi rendelkezések

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2021. 09. 01.
Ellátási láncok szakadtak meg, miután Vietnám, a világ második legnagyobb kávéexportőre, szigorította a járványügyi intézkedéseket Ho Si Minh-város kikötőjében, valamint korlátozásokat vezetett be a Közép-Felvidék egyes kávétermelő területein is. A Vietnámi Kávé-Kakaó Szövetség sürgette a kormányt, hogy enyhítsen a korlátozásokon, miután a kereskedők a jelentések szerint küzködnek azzal, hogy a korlátozások közepette babot szállítsanak a kikötőkbe.

Vietnámnak a tavalyi évben sikerült megfékeznie a vírus terjedését lezárások és szigorú kontaktkutatás segítségével, melynek köszönhetően gazdasága 2020-ban az egyik legnagyobb arányú növekedést könyvelhette el. 

A dél-kelet ázsiai ország azonban elegendő vakcina hiányában jelenleg nehezen küzd meg a delta variáns okozta újabb hullámmal. A hétfői napon több mint 14 ezer új fertőzéses esetet regisztráltak, és ezzel

Vietnám koronavírusos eseteinek száma 445,292-re emelkedett, míg a tavalyi szám még az 1,500-at sem érte el. 

Az új hullámra való tekintettel szigorú korlátozásokat vezettek be Ho Si Minh városában, a járvány gócában júniusban, melyeket augusztusban még tovább szigorítottak. A vietnámi exportőrök a Bloombergnek arra panaszkodtak, hogy

nehezükre esik a termékek szállítása az új szabályok miatt, hiány van konténerekből a szállítási költségek pedig az egekbe szöktek.  

A legutóbbi járványhullám emberek millióinak okozott nehézségeket a lezárások miatt, és megzavarta az ellátási láncokat az országban, amely jelentős feldolgozóipari központ. A globális márkáknak - köztük a Samsungnak, a Nike -nak és az Adidasnak – termékeket gyártó üzemek is érintettek a problémában.

A vietnámi közlekedésügyi miniszter, Nguyen Van The arra utasította a déli tisztségviselőket, hogy csökkentsék a szükségtelen adminisztratív akadályokat és biztosítsák az olyan mezőgazdasági termékek gördülékeny szállítmányozását, mint a kávé vagy a rizs. 

A jelenlegi járványhullám Vietnámban, ami az EU kávéimportjának mintegy 20 százalékát adja, hozzájárul az elemzők által tökéletes viharként jellemzett jelenséghez a globális kávépiacon. Brazíliában a rossz időjárás ritkította meg erősen a kávétermést.

(Guardian/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!