hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Balázs Show-tól az újhullámos kávékig - Interjú Dávid Bencével a Budapest Baristas tulajdonosával
Nagy út vezetett a Múzeum körúti kávézóig
Balázs Show-tól az újhullámos kávékig - Interjú Dávid Bencével a Budapest Baristas tulajdonosával

Dávid Bence, a Budapest Baristas kávézó tulajdonosa(Fotó: Bagi Zsófia)

2020. 09. 02.
Reggel 9 óra. Napfényárban úszik a terasz, a nyár utolsó napja van. A Múzeum körúton dübörögnek az autók, szállingóznak a vendégek a kávézóba. Ki beszélgetni, ki egy laptop társaságában dolgozni, ki egy jó kávéra betérni. Minket is hellyel és kávéval kínálnak, kisvártatva Bence is megérkezik, és beszélgetni kezdünk.

Úgy tudom, te a tévétől jöttél el üzletet nyitni, több mint 10 éves szakmai múltat hagytál a hátad mögött…

– Honnan tudod?

Hát, utánaolvastam.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Frei Tamás új regényéről, a magyar belterjességről és a kávékultúráról
Miniszterelnökök, oligarchák, exlégiósok, magyar modellek, párizsi kémek a főszereplői a Teherántól Budapesten át, egészen Párizsig ívelő Bourne-ultimátum jellegű akciódús pszichoregényének. Mi hogyan kerülünk A megmentő címet viselő világméretű konspirációs történetbe? –ŰMinden politikus azt mondja, hogy Magyarország szabad és független, sorsunk a saját kezünkben van. Miközben ők is tudják, hogy a lapok jórészt már le vannak osztva: Washingtonban, Moszkvában és még ki tudja hol döntenek rólunk, a gáz áráról, a frank árfolyamáról, a Világbank szerepéről. Bejárva több mint száz országot, az a benyomásom, hogy a mi kis Magyarországunk sokkal jobban beágyazódott a globális világba, mint gondolnánk vagy szeretnénk. A sorsunk újabb állomása nagyon sokszor a céghierarchiában csúcsra emelkedett valamelyik multifőnöknél, mondjuk Berlinben vagy egy nemzetközi bank elnökénél dől el. Olyan emberek, akiket nem mi választottunk meg, és semmi közünk hozzájuk, a magyarok életét is befolyásoló döntéseket hoznak. És másnap már többet fizetünk a törlesztőrészletért, a benzinért vagy egy szolgáltatásért. Az volt a célom, hogy az olvasó egy belső mozit lásson magában, mialatt megpróbálja kibogozni a cselekmény szövevényét. A megnövekedett vizuális igény miatt fontos volt részletesen leírni a helyszíneket, a szagokat, az illatokat. A regényben előforduló összes helyszínen jártam. A Hadügyminisztérium Libériában épp úgy néz ki a valóságban is, mint a könyvben, de még az ajtó nélküli kocsma is olyan. A főhős nizzai osztrigaéttermét is abból a valóságból kölcsönözte, ahová Magyarországról elköltözött?–ŰNem költöztem el. Magánéleti oka van annak, hogy ott élek, de az életem egyharmadát továbbra is Magyarországon töltöm, itt vannak a vállalkozásaim, mindennap beszélek skype-on az embereimmel. Azt tapasztalom, hogy kívülről, külföldről nézve sokkal érthetőbb, mi zajlik itthon, egy tágabb perspektívából gyengeségeink és erősségeink is jobban látszanak. Sok minden csak akkor válik világossá, ha egy skálán elhelyezve, nemzetközi szintekhez viszonyítva közelítjük meg saját magunkat. A BBC-nek van egy frappáns mondata erre: „Kötelező a széles látókör.” Lehet, hogy ez a magyar csárdásmentalitás miatt van: egyet előre, kettőt hátra?–ŰBelefeledkeztünk a 93 ezer négyzetkilométerünkbe, nem mozgunk eleget, földhözragadtak vagyunk. Minél tájékozottabb és értelmesebb egy társadalom, hosszú távon annál jobbak a perspektívái. Jót tenne Magyarországnak, ha szellemileg és kulturálisan befogadóbb lenne. Amire most büszkék vagyunk Budapesten, és a külföldieknek mutogatjuk, az abban az ötven évben épült, amikor beengedtük az európai szakembereket az építészetbe. A dualizmus után legfeljebb három évtized erejéig volt még egyfajta szellemi nyitottság és vágy a világ megértésére, de ez ma már egyáltalán nem érzékelhető össztársadalmi szinten. Ezért nincsenek szellemi óriásaink sem?–ŰAhhoz szükség volna a nyugati világban jelen lévő impulzusokra is. Franciaországban hetvennel több ötlet jut eszembe, mint itthon, mert minden irányból olyan benyomások érnek, amelyek gondolkodásra és cselekvésre ösztönöznek. Ha Amerikában valaki kitalál az eszpresszó kávé készítése kapcsán egy új csészetechnikát, az fél éven belül megjelenik Angliában, Franciaországban, Németországban. Nálunk nem. Mintha a határon megállna a progresszió. Eljátsszuk, hogy az unióban már nincsenek határok, de közben magunkba zárkózunk. Már önmagában az is, hogy kérdésként merül fel, miért élem a fél életemet Nizzában és a másik felét Budapesten – logikai zavarról árulkodik. Minimum az aktív és alkotó rétegnek jönni-menni kéne, impulzusokat gyűjteni, tanulni, megvalósítani, kitalálni itt, átvinni oda, egyszóval részévé válni az egésznek. Húsz éve kinyíltak a határok, és Magyarország még mindig inkább kiszolgáltatottja, mint alkotórésze a világnak. Tudom, hogy ennek számos történelmi és politikai oka van, de nem maradhatunk le! Nem szabad visszaváltozni! A regényem egyik üzenete is éppen ez, hogy ami velünk történik, ahhoz kilenc országban szólnak hozzá, és higgye el, ez tökéletesen így van a valóságban is. Ha már megemlítette a kávét, ezt a más levegőt érezni például az ön által alapított kávéházlánc üzlethelyiségeiben? –ŰMeghatározó élmény volt számomra, amikor a kilencvenes évek elején volt alkalmam eljutni egy kolumbiai kávéültetvényre, és ott olyan ízvilággal találkoztam, amit soha nem felejtek el. De Etiópiában más ízű kávé terem, mint Kolumbiában, sőt Etiópiában sem mindegy, melyik vidéken és melyik termelőnél vásárol az ember. A Frei kávézóban ezt a cizellált kávékultúrát kapja a vendég. Én elhoztam Magyarországra, amit külföldön láttam. Annyi van csak mögötte, hogy a riportfilmjeim alatt egy csomó tantusz leesett, mit kellene és lehetne jól csinálni, és akikkel ezt megosztottam, mindig a megvalósítás felé tereltek. Az első világbeli olasz elmegy Afrikába, a harmadik világba, és behozza a kávét, megpörköli, becsomagolja, aztán eladja nekünk, az úgymond második világbelieknek. Tehát egy szegény helyről egy közepes jólétbe úgy jut el a termék, hogy közben az első világbeli ország jár jól, mert így kényelmes. Hát miért nem megy el érte a magyar ember, miért nem mi pörköljük meg, miért nem mi csomagoljuk be? Amikor erre a felismerésre eljutottam, már meg is volt a vállalkozásom üzletpolitikája. Ezért nem 800 forintért adok egy csésze kávét, mint az amerikai multi, hanem 350 vagy 290 forintért. Mi magyarok hozzuk be, és mi magyar emberek beletesszük a magyar munkaerőnket. Kihagyjuk a viszonteladót, azaz az olasz ember Ferrariját a kávéláncból.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!