A Sony bejelentette: képesek humanoid robotokat gyártani, csak nem akarnak - mutatjuk, miért
A Sony bejelentette: képesek humanoid robotokat gyártani, csak nem akarnak - mutatjuk, miért

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 12. 07.
A japán Sony Group Corp kedden bejelentette, hogy már rendelkezik azzal a technológiával, amivel humanoid robotot tudna gyártani, de azt még ki kell találni, hogy ezeket a robotokat hogyan lehetne hatékonyan használni.

Technológiai szempontból a világ számos vállalata, köztük a Sony is képes már gyorsan nekilátni a humanoid robotok gyártásának, ha eldől, mire érdemes használni őket.

„Az alkalmazás kifejlesztése a kulcs” – fogalmazott Kitano Hiroaki, a Sony technológiai igazgatója.

A Sony több mint két évtizede készítette el Aibót, a robotkutyát, amelyből 1999 és 2006 között 150 ezer példányt adott el.

2018-ban a robotkutya fejlettebb verzióját dobta piacra, és már az első félévben húszezer darabot vettek meg belőle.

A humanoid robotok fejlesztésén évtizedek óta dolgozik a Honda Motor Co. és a Hyundai Motor Co. is, idén szeptemberben pedig Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója bemutatta Optimus nevű humanoid robotjának prototípusát. Musk vállalata azt tervezi, hogy gyáraiban állítja munkába a robotokat, amelyek száma idővel a több milliót is elérheti majd világszerte.

Kitano szerint a Sony az audiovizuális technológia, a zene és a videojátékok terén szerzett szakértelme miatt fontos szerepet játszhat a virtuális világban, a metaverzumban is, amelyben egyre több időt töltenek majd a felhasználók. A szakember ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az embereket nem az az online tér fogja vonzani, amit a metaverzumban megteremtenek, hanem a tartalom, amivel megtöltik.

(MTI/Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!