„A rendszerváltás óta ez az év volt a legnehezebb” - évzáró sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor
Mutatjuk, hogyan értékelte az évet a kormányfő
„A rendszerváltás óta ez az év volt a legnehezebb” - évzáró sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor

MTI/Koszticsák Szilárd

2022. 12. 21.
Szerda reggel 10 órától Orbán Viktor miniszterelnök tartott évzáró sajtótájékoztatót a Kormányinfón. Beszédében a kormányfő elmondta, hogy szerinte a rendszerváltás óta ez az év volt hazánk számára a legnehezebb esztendő, mégis „rendkívüli teljesítményt nyújtott” Magyarország.

A rendkívüli teljesítmény szerinte hat fontos eredményben nyilvánult meg.

Ezek közül az első a parlamenti választási eredmény volt, amelyet szabadságharcként értkelt, aminek köszönhetően a stabilitás és kiszámíthatóság szempontjából Magyarország az első helyre került Európában. A második fontos teljesítmény, hogy sikerült az országnak kimaradnia a háborúból.

Hangsúlyozta, hogy továbbra is el kell kerülnünk a fegyveres konfliktust, ami miatt már így is hatalmas gazdasági árat kell fizetnie az európai országoknak.

Szerinte Európa nagy része már benne van a háborúban amiatt, hogy fegyvereket szállítanak, kiképzést biztosítanak, illetve pénzügyileg is támogatják a hadviselő felek egyikének. A magyaroknak ennek ellenére is ki kell maradnia a harcokból.

A harmadik teljesítmény, hogy „a migrációval szemben továbbra is álltuk a sarat”. Ez szerinte ezért is nagy eredmény, mert mi vagyunk az egyetlen olyan európai ország, ahová egyszerre két irányból is jönnek bevándorlók – talán csak Romániába érkeznek két irányból.

A negyedik eredmény, hogy finanszírozni tudta az ország az energiaellátás költségeit. Kiemelte, hogy agyanazért a mennyiségű energiáért 10 milliárd euróval kellett többet fizetni idén, mint a korábbi években, de még így is képes volt a korány fenntartani a rezsivédelmi rendszert.

Az ötödik eredmény a munkaalapú társadalom fenntartása és megerősítése volt a foglalkoztatás mértékének növelése által. A hatodik teljesítmény, hogy sikerült az Európai Unióval megállapodni az elmúlt hetekben az ott tapasztalható „hungarofóbia” ellenére.

Szerinte a következő évben is a legfontosabb szempont az lesz a kormány számára, hogy kimaradjunk a háborúból és a gazdasági recesszióból és jövő decemberre egyszámjegyű legyen az infláció. Két kulcsszempont lesz továbbá a szuverenitás és a szabadság megőrzése.

(Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!