"A megkeresztelkedett férfiakat megölték, a lányokat megerőszakolták" - drámaian megugrott az üldözött keresztények száma a világban
Tavaly 7-ből egy keresztényt üldözést szenvedett a hite miatt
"A megkeresztelkedett férfiakat megölték, a lányokat megerőszakolták" - drámaian megugrott az üldözött keresztények száma a világban

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 01. 19.
Tovább nőtt az üldöztetésnek kitett keresztények száma a világon, tavaly már  több mint 360 milliónyian voltak az előző évi 340 millió után - mutat rá a Portes Ouvertes (Nyitott Ajtók) nevű, amerikai alapítású  nemzetközi keresztény szervezet, amelynek francia és belga irodája szerdán virtuális sajtótájékoztatón ismertette 76 országot vizsgáló éves jelentését, amelyből kiderül, hogy 2021-ben leginkább Afganisztánban voltak veszélyben a keresztények.

"Az üldöztetés rekordszintet ért el a világjárvány okozta válságban, a tálibok hatalomra kerülésével Afganisztánban és a dzsihadisták keresztény áldozatait szörnyűségekbe sodorva Afrika szubszaharai régiójában"

- jelentette ki a sajtótájékoztatón Patrick Victor, a Portes Ouvertes franciaországi és belgiumi irodájának vezetője.

 

 

A szervezet minden évben közzéteszi az üldözött keresztényekről készült jelentését, amelyben a hétköznapi elnyomástól a legszélsőségesebb atrocitásokig minden támadást összesít.  

Nigériában gyilkolják meg a legtöbb keresztényt

Eszerint 2020. október 1. és 2021., szeptember 30. között több mint 360 millió keresztényt - köztük katolikusokat, ortodoxokat, baptistákat, evangéliumi keresztényeket, pünkösdista hívőket - üldöztek és diszkrimináltak 76 országban az előző évi 340 millióhoz képest.

A keresztény hitük miatt üldözöttek lélekszámának növekedése kilenc éve folyamatos.

Nőtt az egy év alatt meggyilkolt keresztények száma is: a 2020-as 4761-ről tavaly 5898-ra. Nyolcvan százalékukat Nigériában ölték meg.

Kína a Covid leple alatt folytatja a keresztények elleni aknamunkát

A megtámadott, bezárt vagy lerombolt templomok száma szintén emelkedett: a 2020-ban regisztrált 4488-ról tavaly 5110-re.

A templomok nagy többségét (59 százalékát) Kínában zárták be.

"Ez az ország a koronavírus-járványt kihasználva teljes diszkréció mellett folytatja az aknamunkát: a templomokat akkor zárják be, amikor minden más nyilvános helyet is a karantén idején, majd a hatóságok hivatalosan is bejelentik a végleges bezárást" - hívta fel a figyelmet a szervezet jelentése.  

Helycsere a keresztényüldözők listájának élén

A szervezet kiemelte, hogy nőtt a hitük miatt őrizetbe vett keresztények száma is: tavaly 6175, míg 2020-ban 4277 keresztényt tartóztattak le. A legtöbbjüket Indiában (1310 embert), Pakisztánban (legalább ezer keresztényt) és Kínában (szintén legalább ezer keresztényt) vettek őrizetbe. Óvatos becslés szerint tavaly 3829 keresztényt raboltak el, a legtöbbjüket Nigériában és Pakisztánban.

A jelentést szerint a keresztények helyzete tavaly Afganisztánban volt a legrosszabb, s a korábbi "listavezető" Észak-Korea - ahol a vallásosság rendszerellenes bűncselekmény és munkatáborba küldenek miatta - a második helyre szorult. Őket a listán Szomália, Líbia, Jemen, Eritrea és Nigéria követi.

Afganisztánban a tálibok hatalomra kerülése óta az üldöztetés "új dimenzióba" lépett a szervezet szerint.

Indiában is halálra keresik a keresztényeket a radikális hinduk

"A tálibok rátették a kezüket olyan dokumentumokra, amelyek alapján azonosítani lehet a keresztény hitre áttérteket. Felkutatták őket. A megkeresztelkedett férfiakat helyben megölték, a nőket és a lányokat megerőszakolták, vagy házasságra kényszerítették fiatal tálibokkal" - fejtette ki a sajtókonferencián Guillaume Guennec, a Nyitott Kapuk francia részlegének másik vezetője.

Szerinte nehéz megmondani, pontosan hány embert öltek meg a tálibok, de - mint mondta - "az előző évekhez képest összehasonlíthatatlanul többet".

A szervezet az indiai helyzet miatt is aggodalmát fejezte ki, ott ugyanis a "szélsőséges hinduk a közösségi oldalakon álhíreket tesznek közzé és erőszakra szólítanak fel a vallási kisebbségekkel szemben".  

A Portes Ouvertes 1976-ban alapított francia irodája  lelki és humanitárius segítséget nyújt az üldözött keresztényeknek. Az anyaszervezetet (angolul: Open Doors) 1955-ben alapították Kaliforniában, először csak azért, hogy Bibliákat juttasson be Kelet-Közép-Európa akkori kommunista országaiba. Azóta a szervezetnek - amely hangsúlyozottan felekezetektől mentesnek mondja magát - mintegy 20 országban van irodája és 60 országban van jelen azonos nevű társszervezettel.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!