97 éves korában elhunyt Fahidi Éva (1925 október 22. - 2023 szeptember 11.). Rá emlékezve most teljes terjedelmében elérhetővé tettük korábbi lapszámunkban vele készített interjúnkat.

Fahidi Éva 1925-ben született egy kikeresztelkedett nagypolgári zsidó családba Debrecenben. Mindene volt a zene, a tánc, a mozgás. Az érettségi után zongoraművésznek készült. Egyetem helyett családjával 1944-ben az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba került, ahol csaknem 50 rokona életét vesztette. Éva húsz­évesen egyedül tért haza csodával határos módon. Laká­sukba addigra idegenek költöztek. Orvos nagybátyjának két évébe telt, mire lábra állította. Férjhez ment és borzasztóan akart anya lenni. Sosem esett teherbe. Később, amikor legjobb barátnője meghalt, az ő gyerekei lettek a gyerekei. Fiatalként hitt, hinni akart a kommunizmusban, aztán jött a keserű kiábrándulás. Dolgozott segédmunkásként és nyelvismeretének köszönhetően a világot járva külkereskedőként.

Mindezen évek alatt képtelen volt feldolgozni a traumát, soha nem beszélt róla. Csaknem hatvan év után egy auschwitzi látogatás hozta meg a gátszakadást. Mindent elsöprő szeretettel írta meg saját és családja történetét A dolgok lelke című könyvében. 90 évesen lépett először színpadra, hogy szerepeljen egy életéről szóló táncszínházi előadásban, a Sóvirágban, Cuhorka Emese táncossal. Az előadás létrejöttét kísérte végig a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon fődíjas, a Szarajevói Filmfesztiválon emberi jogi díjas dokumentumfilm, A létezés eufóriája. Holokauszt-túlélőként rendszeresen tart előadást, Angela Merkel német kancellár társaságában is mondott beszédet. Nem csak hazánkban, Németországban is rendszeresen hívták a járvány előtt rendezvényekre, iskolákba. A karantén alatt is be van táblázva, tele a naptára felkérésekkel, interjúkkal. Támogatója a technikában és az életben is társa, Andrási Andor. Nekünk is ő segített, amikor egy Zoom-interjú keretében lehetőségünk adódott, hogy beszélgessünk vele.

Nyilatkozta egyszer, hogy burokban nevelték, ami Ön szerint nagyon rosszat tett aztán egész életében. Jobb lett volna, ha gyerekkorában kevesebb szeretetet kap, vagy több rosszat engednek látni a világból?

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek

hetilap

Utazás egy fekete lyuk mélyére

75 évvel ezelőtt, 1945. január 27-én szabadult fel az a náci koncentrációs és haláltábor, amely egyértelműen a zsidóság ellen a nemzetek által elkövetett legnagyobb gonosztett, a teljes kiirtásukat célul kitűző holokauszt szimbólumává vált. Rendhagyó emlékezésként egy virtuális sétára hívjuk az olvasót ennek a fekete lyuknak a mélyére.

Pécsi Tibor / Külföld

hetilap

Auschwitz a konyhaasztalnál

Auschwitz 75. évfordulóján 28 nyelven jelent meg egy holland túlélő korabeli tudósítása a földi pokolról. A könyv aktualitását a muszlim antiszemitizmus nyugati térhódítása mellett az is megerősíti, hogy Hollandiában csak most került sor miniszterelnöki szintű bocsánatkérésre a nácikkal való holland együttműködésért.

Makki Marie-Rose / Háttér

hetilap

Witold Pilecki – a férfi, aki beszökött Auschwitzba

Miközben mindenki menekülni akart onnan, egy lengyel hazafi „beszökött” Auschwitzba, hogy szabotázsakciókat kövessen el a tábor létesítményei ellen, és bizonyítékokat gyűjtsön a zsidók tömeges meggyilkolásáról. Witold Pilecki „a megmagyarázhatatlan jóság példája a megmagyarázhatatlan gonoszság idején”.

Vipler Krisztina / Kávészünet

hetilap

Miért nem bombázták Auschwitzot?

Miért nem tettek semmit a németekkel szemben álló nagyhatalmak a népirtás megakadályozására, noha a Szövetségesek felderítésének birtokában voltak– többek között – az auschwitzi halálgyár légi fotói? Ezeken a fotókon ugyanis tökéletesen látjuk a krematóriumok kéményeit, azok füstjét, a nyílt égetőgödrök lángjait, és a halálba irányított áldozatok a vagonoktól a gázkamrákig tartó csoportjait.

Pécsi Tibor / Hit és értékek