1999. 08. 28. (III/34)
Rasszizmussal vádolják a brit minisztert

Rasszizmussal vádolják a brit minisztert

1999. 08. 28.
Belpolitikai botrányt keltett Nagy-Britanniában Jack Straw brit belügyminiszter egy rádióinterjú során tett kijelentésével. A miniszter azt állította, hogy egyes roma csoportok, miközben rájátszanak a róluk kialakult romantikus sztereotípiákra, súlyos bűncselekményeket követnek el. A belügyminisztérium szóvivője szerint a kijelentés nem egy faji csoport, hanem bűnözők ellen irányult. A szigetországban "utazók"-nak nevezett romák képviselői azonban máshogy értékelik az elhangzottakat. Chris Johnson, az egyik romaszervezet ügyvédje hihetetlennek nevezte Straw megjegyzését: "Rasszista kijelentéseket tett egy egész közösségre, és közben mélységes tudatlanságot tanúsított az utazók ügyeiben". Charles Smith-t, a Brit Cigánytanács elnökét is feldühítette a belügyminiszter kijelentése. Smith szerint ha Straw ugyanezeket az előítéletes kijelentéseket a feketékre tette volna, sokkal súlyosabb reakcióval kellene számolnia. A belügyminisztérium nem tudta megerősíteni a hírt, hogy a miniszter kijelentéseit fajgyűlölet szításának vádjával a Faji Egyenlőség Tanácsa elé utalták volna. Jack Straw már korábban is vihart kavart egyes kijelentéseivel. Idén tavaszszal pédául Liverpool lakosait vádolta meg azzal, hogy "mindig mesterkednek valamiben…"
1998. 09. 12. (II/36)
Roma diákok az iskolákban

Roma diákok az iskolákban

1998. 09. 12.
A Művelődési és Közoktatási Minisztérium 1992/93-ban gyűjtött iskolastatisztikái szerint (ez volt az utolsó tanév, amikor ilyen statisztikát készíthettek: az 1992-ben elfogadott adatvédelmi törvény tiltja ezt) 74 ezer 241 általános iskolai tanuló volt cigány származású. Tíz cigány gyermekből négy olyan iskolába járt, ahol arányuk meghaladta a 22 százalékot. Ezzel szemben a nem cigány gyerekek túlnyomó többsége által látogatott iskolákban átlagosan mindössze 5 cigány gyerek jut 305 nem cigány gyerekre. Az elkülönítés három legtipikusabb formája: a "cigányiskolák" kialakulása és kialakítása; a normál iskolában a cigány osztályok létrehozása; valamint a cigány gyermekek tömeges speciális iskolába irányítása. Becslések szerint a mintegy harmincezer speciális iskolába járó tanuló közel fele cigány. Bár 1985 óta a nyolcosztályos kisegítő iskolák a korábbi hatosztályos bizonyítvány helyett a normál iskolával "egyenérték?" bizonyítványt adnak, a "kisegítősök" számára a visszakerülés a normál közoktatásba minden szinten reménytelen: igen ritka, hogy a kisegítőben jól tanuló gyermeket áthelyeznék a normál iskolába. 1996-ban Magyar Bálint akkori művelődési miniszter egy, a Roma Sajtóközpontnak adott nyilatkozatában elismerte: "Sajnos túl ismerős az a gyakorlat, hogy diszkriminatív elemek kerülnek abba a szelekciós munkába, amely kisegítő iskolákba irányítja a gyerekeket, és nem feltétlenül csak olyan diákok kerülnek ma Magyarországon a kisegítő iskolákba, akik szellemi képességeik miatt nem tudják teljesíteni az előírt követelményeket". A nyilatkozat után többször napirendre került ugyan a minisztérium illetékes helyein a probléma, de nem történt érdemi intézkedés. Azokon a településeken, ahol több iskola között választhat a szülő, gyermekét igyekszik olyan iskolába iratni, ahova nem járnak romák, emellett pedig sok esetben már a beiratkozásnál a település cigány iskolájába terelik a roma gyerekeket. Ezt támasztja alá egy tavaly végzett közvélemény-kutatás is: a Marketing Centrum 1997 októberében 1000 véletlenszerűen kiválasztott állampolgárt keresett meg. A mintában megkérdezettek alapján a közvélemény-kutató cég úgy fogalmaz: "a magyar társadalom körülbelül ötödére jellemzőek a cigányokkal szembeni erős ellenérzések. Ők a cigány tanulókat minden iskolában külön osztályokba terelnék". A cigány gyermekek többsége által látogatott iskolák ellátottsága rosszabb, mint az átlagé. Azokban az iskolákban, ahová a cigány gyermekek több mint negyven százaléka jár, alacsonyabb a szaktanárok által megtartott órák aránya – derül ki egy, az MKM által megrendelt vizsgálatból. Az iskolák "elcigányosodásának" könnyen belátható íve van: minél több magyar gyereket vesznek ki az iskolából, annál jobban romlik az iskola megítélése, és annál kevésbé lesz vonzó ajánlat a pedagógusok többsége számára. Általános gyakorlat az is, hogy a cigány gyermekeket külön cigány osztályokba terelik az iskolákban: egy 1995-ös felmérés szerint 900 olyan iskola van Magyarországon, ahol a tanulók legalább 10 százaléka cigány. Ezek közül 132-ben indítottak külön cigány osztályt, 370-ben pedig olyat, ahol a tanulók legalább fele cigány. Egy, a témában végzett kutatás az iskolán belüli szegregáció okai között elsőként a pedagógusok előítéletességét, második okként pedig a tehetetlenséget említette meg, amikor a pedagógus elemi ismeretek hiányában képtelen a cigány gyermekek eltérő szociális és kulturális jellegzetességeinek kezelésére. Az iskolák nem minden esetben hibáztathatók a kialakult helyzetért: tartalmi és minőségi sztenderdek, mintatantervek, tankönyvek és a mindezekhez kapcsolódó pedagógus-továbbképzési programok hiányában magukra hagyatva teszik, amit tudnak.
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!