hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Romák két tűz között

1999. 07. 24.
Monarchista szerb tüntető Belgrádban. Új ellenségek   

Az elmúlt napokban több mint 1300 koszovói roma menekült érkezett a dél-olaszországi
Brindisi kikötőjébe. A menekültek hajói Montenegróból indultak, és olasz hadihajók
kísérték őket a kikötőbe. Az olasz kormány kedden úgy döntött , mivel a koszovói
konfliktus "hivatalosan" már lezárult, Olaszország nem fogad be több menekültet a
régióból. A napokban partot érő koszovóiakat illegális bevándorlónak tekintik, és
hazatoloncolják őket. A már Olaszországban tartózkodó roma menekültek beszámoltak
arról, hogy házaikat az albánok felgyújtották, és fenyegetve érzik magukat. A
koszovói romák elleni megtorló akciók a NATO-bombázások lezáródása óta tartanak,
mert a visszatérő albánok szerint a romák korábban a szerbeket segítették, és részt
vettek a fosztogatásokban. A romák szerint viszont a jugoszláv hadsereg sok cigányt
vitt el kényszermunkára, és ez tűnhetett az albánok számára szerbpárti megnyilvánulásnak.
A mintegy 40 ezres koszovói roma népesség a bombázások kezdete óta a felére
fogyatkozott, a külföldre menekült romák többsége fél hazatérni. Ügyüket az ENSZ
menekültügyi főbiztosa a közelmúltban szervezete legsürgetőbb koszovói feladatának
nevezte.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!