Gázáremelés: a lakosság kímélve
Gázáremelés: a lakosság kímélve
2000. 10. 28.
Maradt az eredeti változat: a kormány keddi ülésén úgy határozott, hogy
november 1-jétől azon ipari felhasználók számára, amelyek óránként több mint 500
köbméter gázt fogyasztanak, 43 százalékkal emelkedik a földgáz ára. Ez a csoport a
780 ezerből "mindössze" 500 vállalatot foglal magába, ami hozzávetőleg a Mol gázeladásainak
30-35 százalékát teszi ki. A döntés nem érinti a lakosságot, a közszférát, a
kis- és középvállalkozásokat, valamint a távhőszolgáltatókat. Az áremelés áthúzódó
hatása azonban számos termék árában érezteti majd hatását. Az Ipari
Energiafogyasztók Szövetsége szerint az áremelés ellentmond a gáztörvénynek és a
fogyasztóvédelmi törvénynek is.