Márciusban komoly fordulat állt elő a már eleve kacifántos szíriai polgárháborúban: Idlib városában (Szíria északnyugati részén) legalább 34 török katona halt meg egy orosz légicsapás során, melynek következtében a két ország kapcsolata igencsak feszültté vált. Az új helyzet viszont sokak szerint megfelelő szakítópróba az orosz–török viszonyban.
Március 5-én, a Kremlben tartott találkozó után Putyin jelezte, bár nem mindenben értenek egyet Erdogannal, eddigi kapcsolatuk során szinte mindig meg tudtak egyezni. És valóban leállították a szír kormányellenes erők egyik utolsó megmaradt területén folyó harcokat, és bejelentették, hogy csapataik együtt fognak járőrözni az Irakot és a Földközi-tengert összekötő 7 kilométeres autópálya mentén a biztonságos áthaladás érdekében.
Az elmúlt hetekben komoly összecsapások színhelye volt Idlib, mikor az oroszok által támogatott Aszad elnök erői megindultak, hogy végső csapást mérjenek a kormányellenes erőkre, akiket pedig a törökök támogatnak. Ennek következtében több százezer szír menekültet szorítottak a török határzárhoz. A legfrissebb jelentések szerint az ankarai erők eddig 447 civilt öltek meg a török–szír határon.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »