„Úgy gondolom, nincs szükségünk rájuk” – mondta a The New York Timesnak egy interjúban, és úgy fogalmazott, hogy „nem bírjuk őket.” A szerdán adott, de csak vasárnap közzétett beszélgetés során elhangzott, az antiszemita hangokat elítélő kijelentéseket azt követően tette Trump, hogy egy sor befolyásos konzervatív személyiség is botrányos állításokat fogalmazott meg a zsidókról, melyek igencsak megosztották a republikánusokat.
Rendkívüli változások történhetnek 2026-ban, ezt az újév első napjai is megmutatták. Csatlakozzon Ön is Hetek előfizetői köréhez, most akár nyerhet is! Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.
Trump nyomatékosította, hogy elítéli az antiszemitizmust, Izrael állam pedig a szövetségese, ahol megkapta az ország legmagasabb kitüntetését, az Izrael-díjat. „Nézze, ha az antiszemita nézetekről beszélünk, akkor senki sem volt jobb hozzánk(, mint ők). Például most kaptam meg az Izrael-díjat, ez a legnagyobb kitüntetés, amit adnak. Most kaptam meg. Ez volt az első alkalom, hogy Izraelen kívül valaki megkapta” – ecsetelte Trump.
Az elnök azt is megjegyezte, hogy veje, Jared Kushner és rajta keresztül három unokája is zsidó.
„A lányom véletlenül éppen zsidó, gyönyörű, és három unokám is zsidó”
– tette hozzá. „Nagyon büszke vagyok rájuk. Nagyon büszke vagyok az egész családra. Valószínűleg én vagyok a legkevésbé antiszemita ember a világon.” Ennek ellenére a Republikánus Pártot számos, nagy port kavaró antiszemita kijelentés rázta meg.
Még ősszel kiderült, hogy egy csapat fiatal republikánus vezető a chatszobáikban dicsérte Adolf Hitlert. A Heritage Foundation vezető konzervatív agytröszt elnöke, Kevin Roberts pedig bevédte Tucker Carlsont, aki a holokauszttagadó Nick Fuentest interjúvolta meg műsorában.
Az októberben Carlsonnal készített interjúban Fuentes elítélte a „szervezett zsidóság” amerikai politikára gyakorolt hatását. „Nem értek egyet Nick Fuentes kijelentéseivel, sőt, irtózok azoktól, de az sem megoldás, hogy cenzúrázzuk őt” – nyilatkozta Roberts az interjúról, amely több millió megtekintést kapott a közösségi médiában.
Trump viszont elhatárolódott Fuentestől, akivel egyébként még 2022-ben még közösen vacsorázott a Mar-a-Lago-ban. „Egyszer vacsoráztam vele, amikor Kanye West vendégeként jött. Nem tudtam, kit hoz magával. Azt kérdezte: Nem bánod, ha hozok egy barátot? Azt feleltem: Dehogy. És az Nick Fuentes volt? Nem is ismerem Nick Fuentest” – nyilatkozta az elnök a Timesnak.

hetilap
hetilap
hetilap
hetilap