Lekapcsolta az FBI a pedofil Epstein feltételezett bűntársát
Ghislaine Maxwell a vádak szerint részt vett a férfi szexrabszolga vállalkozásában
Lekapcsolta az FBI a pedofil Epstein feltételezett bűntársát

Forrás: Youtube/Netflix

2020. 07. 02.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Epstein-hez köthető vádakkal vette őrizetbe New Hampshire-ben a brit felsőtízezerhez tartozó Ghislaine Maxwellt, akit várhatóan a mai nap folyamán szövetségi bíróság elé is állítanak, jelentette az amerikai média.

Maxwell állítólag segítette az elítélt, majd tisztázatlan körülmények között elhunyt szexragadozó férfit a fiatal lányok gazdag és befolyásos emberekkel folytatott szexuális aktusokra való felkészítésében. A tinédzser lányok egyike, Virginia Roberts Giuffre erre már egy 2015-ös Maxwell elleni rágalmazási perben is rávilágított, és nem ő volt az egyetlen.

"Bizonyos esetekben Maxwell is jelen volt, sőt, részt is vett a fiatalkorú áldozatok szexuális kihasználásában”

 

– írja a vád szövege.

Jeffrey Epstein, Amerika egyik leggazdagabb embere évtizedek óta kislányok akár százait ronthatta meg, és futtatta őket egy profin kidolgozott, a nemzetközi elitbe beszivárgó pedofil szexrabszolga-hálózaton keresztül. Hosszú ideig elkerülte a felelősségre vonást, ám tavaly, július elején letartóztatták.

Bár egyértelműen bebizonyosodott Epstein bűnössége a kislányok prostituálását illetően, 2008-ban sztárügyvédjei segítségével rejtélyes módon rendkívül kedvező vádalkut sikerült kötnie, aminek révén csak 13 hónapot kellett ülnie, és ami által elkerülte a szövetségi szintű igazságszolgáltatást, ráadásul még a bűntársait is elengedték.

Míg az ügy látszólag évekre elült, az áldozatok érthető módon nem nyugodtak, és Floridában széleskörű oknyomozás indult a molesztáló ellen. 2019-ben végül az Igazságügy Minisztérium több tucat fiatal lány futtatásával vádolta meg Epsteint, aki augusztus 10-én éjjel tisztázatlan körülmények között, 66 évesen meghalt a teljesen „öngyilkos-biztos” cellájában. 

Halála kapcsán számos összeesküvés-elmélet kapott szárnyra, többek szerint saját exkluzív kliens-köre lehetett az, aki végzett vele, hogy végleg megőrizze piszkos kis titkaikat.

A szexragadozóról készült portrécikkünket itt olvashatja el.

(Daily Wire/Hetek)

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook oldalunkon megteheti:

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!