Félrement SMS-ből hálaadásnapi hagyomány és 6 éves barátság született két idegen között
Félrement SMS-ből hálaadásnapi hagyomány és 6 éves barátság született két idegen között

Forrás: Youtube / Inside Edition

2021. 11. 25.
Öt évvel ezelőtt a nagymama SMS-ben véletlenül egy idegent hívott meg a hálaadásnapi vacsorájára, a dolog azonban a lehető legjobban sült el. Azóta is együtt ünneplik a Hálaadást. Wanda Dench és Jamal Hinton hatodik közös Hálaadását ünnepli a héten.

Az írás megmarad elnevezésű ünnepi előfizetői akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetéssel a több mint száz nyeremény mellett EGY VADONATÚJ AUTÓT lehet nyerni. Részletek és a teljes nyereménylista itt: www.hetek.hu/elofizetes 

Dench véletlenül írt szöveges üzenetet Hintonnak még 2016-ban, aki ekkor csupán 17 éves volt. A nagymama abban a hitben küldte el az SMS-t, hogy a saját unokájának ír, hátha csatlakozik hozzá Hálaadás napján egy közös ünneplésre. Meg is kapta az üzenetet a címzett, aki a történet másik főszereplője, Jamal.

Miután Dench rájött arra, hogy rossz számnak küldte az SMS-t, Jamal megkérdezte tőle, hogy továbbra is átmehetne-e a Hálaadás napjára esetleg. A nagymama teljesen odáig volt az ötlettől, vendégül is látta a fiatalembert, s így született meg kettejük hagyománya.

Ironikus módon a most 64 éves Dench nem kimondottan rajong a Hálaadásért, és nem is tartja magát akkora szakácsnak.

„Ez nagyon is így van.” – vallotta be Dench.

„Abban a bizonyos évben már belefáradtam abba, hogy minden egyes évben megtartjuk az ünnepséget, ezért azt kérdeztem a férjemtől, nem hagyhatnánk-e ki esetleg abban az évben a Hálaadás ünnepét? Elmegyünk helyette egy mini vakációra vagy valami ilyesmi. De fogalmam se volt arról, hogy az univerzum valami mást tartogatott a számomra.”

Eközben Hinton igencsak meg volt lepődve azon, amikor Dench azt felelte kérdésére, hogy Hálaadás alkalmából csatlakozhat a családjához.

„Igen, nagyon hezitáltam, mert az egész csupán egy vicc volt” – mondta Hinton. „Épp matek órán ültem, és tesztet írtam. Azt mondtam magamban: Hé, miért is ne? Elvégre társaságkedvelő ember vagyok, szeretek új emberekkel megismerkedni, Dench pedig igent mondott. Azért mégiscsak meg voltam döbbenve a dolgon.”

Hinton és barátnője, Mikaela az idei Hálaadásnapon is Dench mellett lesznek. Tavaly volt az első alkalom, hogy egy fővel kevesebben voltak. Wanda férje, Lonnie ugyanis 2020 áprilisában elhunyt a COVID-19 szövődményei miatt.

Dench és Hinton egyébként akkor is össze szoktak járni, amikor épp nincsen Hálaadás napja, és számukra sokat jelent ez a váratlanul létrejött kis hagyomány.

„Számomra ez valóságos utazás volt” – mondta Dench.

„Fantasztikus volt. Mármint olyasmi, amire soha nem is számítottam.

Emlékszem az első évre, amikor olvastam néhány üzenetet, amikben az emberek megírták, hogyan változtattuk meg az életüket – azóta újra van hitük az emberiségben. Annyira le voltam nyűgözve ezektől a megjegyzésektől.”

„Most, öt évvel később pedig arra jövök rá, hogy igazából ők azok, akik megváltoztatták az életemet. Ez fantasztikus volt. Milyen fantasztikus egy utazás volt ez. Soha nem számítottam volna erre.”

„Ez a történet elképesztő volt elejétől a végéig” – mondta Hinton. Elmondta, hogy amellett, hogy történetük sok ember arcára csalt mosolyt, őt is nagyon kellemes érzésekkel tölti el.

(hetek/today.com)

Előfizetői nyereményakció
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!