Belgium kormányfője bejelentette: számon kérik Ukrajnán, hogy Oroszország területén használták a belga fegyvereket
Belgium kormányfője bejelentette: számon kérik Ukrajnán, hogy Oroszország területén használták a belga fegyvereket

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 06. 05.
A belga kormány kérdőre vonja Ukrajnát, azokkal a jelentésekkel kapcsolatban, amelyek szerint Belgiumban gyártott fegyvereket használtak az orosz csapatok ellen, Oroszország határain belül - közölte hétfőn Alexander de Croo szövetségi kormányfő.

A The Washington Post című amerikai napilap még szombaton arról számolt be, hogy Moszkva-ellenes orosz milíciák, akik a múlt héten határon átnyúló támadást indítottak Ukrajnából az oroszországi Belgorod régióba, olyan fegyvereket vetettek be, amelyeket a többi között Belgiumban gyártottak és Ukrajnába szállítottak az ország védekezését segítendő. A The Washington Post szerint ezt fényképek is bizonyítják, és az amerikai hírszerzés is megerősítette az információt.

Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is ajándékozunk, amivel már csütörtökönként olvasható a friss újság és a teljes archívum is elérhető! Részletek a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

"Európa fegyvereket szállít Ukrajnának, azzal a feltétellel, hogy kizárólag ukrán területen használhatják fel őket, hogy védekezzenek az orosz erők ellen. Szigorú kontrollt vezettünk be azért, hogy ez így is történjen" - hangsúlyozta a belga miniszterelnök.

De Croo nem tért ki arra, hogy milyen következményekkel jár, ha a jelentések megerősítést nyernek.

"Nem szabad elébe menni a dolgoknak, de nagyon fontos hogy kivizsgáljuk ezeket a nagyon komoly állításokat"

- tette hozzá.

Ludivine Dedonder belga védelmi miniszter a belga közmédiának elmondta, hogy hivatala felveszi a kapcsolatot az ukrán hatóságokkal. Hangsúlyozta: az ukrán fegyveres erőknek szállított haditechnikai eszközök célja, hogy támogassák őket az orosz agresszióval szemben. Mint mondta, az egyes szállítmányokat kísérő dokumentumok is megerősítik, hogy a fegyvereket csak Ukrajna hivatalos védelmi erői között lehet szétosztani, hacsak Belgium nem ad kivételt.

Belgium tavaly március óta már több ezer az FN Borstal belga hadipari cég által gyártott fegyvert szállított Ukrajnának.

(MTI / Hetek)

előfizetés

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!