"A férfi az férfi, a nő pedig nő" - Eltiltotta a tanítástól konzervatív diákját egy New York-i egyetem
A gender és a biológiai nem összekötése ugyanis a dékán szerint veszélyezteti az iskolások lelki és érzelmi jólétét
"A férfi az férfi, a nő pedig nő" - Eltiltotta a tanítástól konzervatív diákját egy New York-i egyetem

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 03. 02.
A New York-i Állami Egyetem (SUNY) eltiltotta egyik diákját, Owen Stevenst a tanítói gyakorlati programoktól, miután társai felfedezték, hogy videóiben konzervatív meggyőződésének ad hangot közösségiméda-oldalain, többek között a hagyományos nemi szerepek mellett foglalva állást. Felfüggesztése mindaddig érvényben marad, amíg nem törli videóit, és részt nem vesz az iskola speciális tréningjén.

Az egyetem szerint diákjuk videói "kérdésessé teszik, hogy képes-e olyan tantermi környezet fenntartására, amely biztosítani tudja minden diákjának lelki és érzelmi jólétét", ezért tiltották el az iskolai gyakorlattól, azonban a helyzet orvosolható, ha Instagram-oldaláról eltávolítja a "problémás tartalmakat", visszavesz a közösségimédia jelenlétéből, és részt vesz az egyetem speciális képzésén.

Stevens azonban egyáltalán nem hajlandó visszavonni állításait.

A dékán azt is sugallta levelében, hogy a jövőbeli tanároknak támogatniuk kell a homoszexualitás és a nemi identitás minden aspektusát, véleménye szerint ugyanis „ütközik” az állam diákok méltóságát védő törvényével, hogy Stevens egyik Instagram-videója során kijelentette:

„A férfi férfi, a nő nő. A férfi nem nő, a nő pedig nem férfi. ” 

Az egyetem vezetője szerint az, hogy Stevens folyamatosan hangoztatja, nem ismer el semmilyen nemet, ami nem egyezik meg az adott személy biológiai nemével sérti a diákok lelki és érzelmi jólétét védő tantermi környezet biztosítását megkövetelő törvényt. 

„Az összes rendelkezésre álló anyag áttekintése után úgy látom, hogy álláspontjának folyamatos nyilvános képviselete és a közösségi médiában való jelenléte nem összeegyeztethető az Oktatási Iskola Fogalmi Kerete által megkövetelt magatartással”

- írta a Pedagógiai Kar dékánja egy e-mailben Stevensnek.

A SUNY állítja, hogy diákjuk megsértette az iskola inkluzivitási elveit, amelyek előírják a tanárok számára, támogatniuk kell „a sokszínű egyetemi közösséget, kölcsönösen tiszteletben tartva minden személyek egyedi képességeit és hozzájárulásait”.

Stevens a videói közzététele után saját bevallása szerint számos fenyegető üzenetet is kapott társaitól, akik szerinte "azzal próbálják jobbá tenni a világot, hogy a woke gondolatrendőrség részeivé válnak".

Az iskola a múltban nyíltan támogatta a baloldali ideológiát annak ellenére, hogy azt állította, hogy a politikai ideológiának az osztálytermen kívül kell maradnia. 

(Daily Wire/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!