Nagy sikerrel debütált a napokban az amerikai mozikban a Jézus-forradalom című film, amely az 1960-as és 1970-es évek egész világot megrázó keresztény ébredési mozgalmának kezdeteibe enged bepillantást. A kezdeti várakozásokat jócskán felülmúlta a bevétel, amely a tervezett 7 millió dollárhoz képest az első két hét alatt 30 millió dollárt termelt, megelőzve számos Oscar-díjra jelölt film bevételét, beleértve a Tárt és A sziget szellemeit is. Az alacsony költségvetésű dokudráma népszerűségét mutatja az is, hogy a Rotten Tomatoes filmes oldalon 99 százalékos nézői értékelést kapott.
1966. április 8-án a Time magazin a címlapján a következő kérdést tette fel: „Isten halott?” A magazin vallási rovatát jegyző John Elson radikális teológusok közötti vitáról szóló riportja, illetve a gyomorszájba vágó kérdés a címlapon számtalan dühös prédikációhoz és 3421 panaszlevélhez vezetett. A National Review konzervatív lap egyenesen megkérdezte, nem lehet-e, hogy a Time magazin halott?
A címlapot még maga Bob Dylan is kritizálta 1978-ban a Playboy magazinnak adott interjújában: „Ha te volnál Isten, hogy tetszene, ha valaki ilyet írna rólad?”
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »