hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tavasszal utazna? Mutatunk pár tuti tippet
Túrabakancs és tengerpart
Tavasszal utazna? Mutatunk pár tuti tippet

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 05. 17.
Tavasszal, az ünnepek, a (sí)szünet és a nyári vakáció között viszonylag kevés időnk jut a nyugodt feltöltődésre. A követ­kezőkben szeretnénk olyan úti célokat és tippeket ajánlani, amelyek fiatal pároknak vagy többgyermekes családoknak is könnyedén megvalósíthatóak.

Elsőként egy Budapest belvárosához közel található, gyorsan, akár tömegközlekedéssel is megközelíthető helyszínt ajánlunk. Solymár közelében található az Alsó-Jegenye-völgyben a Budai-hegység 
legnagyobb vízesése, a Rózsika-forrás. Emellett barlang, kőfejtő, piknik- és tűzrakóhely is rendelkezésünkre áll, a túra lezárásaként pedig a solymári várat is meglátogathatjuk. A Csáktornyai Lackfi István nádor nevéhez fűződő építmény a XIV. századból származik, és lakói között szerepelt Hunyadi János is. Mivel a törökök jelentős károkat okoztak a várban, ezért a ’90-es években komolyabb rekonstrukciót végeztek az épületen, továbbá egy kilátótornyot is felépítettek a vár mellé a látogatók örömére. A várba belépőjegy ellenében mehetünk be (ami csak 300 Ft), cserébe egy rendezett, tisztán tartott várromot látogathatunk meg, nem utolsósorban teljes panoráma tárul elénk a budai hegyekre. Azonkívül, hogy egy viszonylag könnyen elérhető kirándulási programegyüttesről van szó, kifejezetten előnyt jelent, hogy az egész túraösvény többször átível a patakon, így több fahídon mehetünk át, illetve a vízesés gyűjtőmedencéiben a nyári időben kellemesen lehet gyalogolni, hűsölni. Egész napos programként is tökéletes választás, de akár egy délutáni pár órás sétának is megfelelő, ha a Normafa környékén található útvonalakat már kimerítettük. 

Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is ajándékozunk, amivel már csütörtökönként olvasható a friss újság és a teljes archívum is elérhető! Részletek a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

Osztrák sziklahegy

A következő úti cél Schneeberg, amely pár száz kilométerrel messzebb található, azonban még így is akár egynapos programnak is tökéletes, vagy akár egy bécsi kiruccanással összekötve hétvégi üdülésnek is kiváló választás. A magyar határhoz legközelebb eső sziklahegy már a Fertő-tótól is látható; a legmagasabb pontja, Klosterwappen pedig eléri a 2000 métert is. Késő tavasszal még gyakori, hogy a túraútvonalon haladva itt-ott havas területekkel találkozhatunk, de emellett a hőmérséklet kellemes, a táj pedig már mutatja a tavasz zöldellő színeit. A túra hossza mindössze 7 km, amely nagyjából 3 óra alatt teljesíthető, de az út ülőlifttel is megtehető a kényelmesebbek számára a 870 méteren található kiindulási pontról (idáig autóval tudunk eljutni) a Fadenre; onnan pedig további túraútvonalak indulnak el a hegycsúcsig. A fotózni vágyók számára a legjobb opció a Salamander fogaskerekű, hiszen a nagyjából 45 perces út alatt teljes panoráma tárul a völgyre, illetve a völgyben elterülő Puchberg városára. A Puchberg közepén lévő parkból szintén gyönyörű kilátás nyílik a hegyekre, a városban érdemes megpihenni legalább egy fagylalt vagy egy helyi sajtokból készült szendvics erejéig. Ha marad még időnk, Puchberghez hasonlóan a közelben találunk több hegyi kisvárost is, amelyek szintén nagyon jó hangulatúak: a legtöbb kis településen a kedves vendéglátó lakosok számtalan programlehetőséggel készülnek a látogatók számára. Hasznos információ lehet, hogy az osztrák polgárok java része folyékonyan beszél legalább angolul a németen kívül (beleértve az idősebb korosztályt is!), illetve mivel a magyarok számára egy igen kedvelt turisztikai helyszínről van szó, itt-ott biztos találkozhatunk földiekkel is. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!