hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Semmi komoly csak rák – hamarosan kiiktathatja a daganatos betegségek zömét egy magyar start-up
Dr. Peták István, az Oncompass Medicine alapítójával beszéltünk
Semmi komoly csak rák – hamarosan kiiktathatja a daganatos betegségek zömét egy magyar start-up

Fotó: Peták Lelle

2021. 02. 17.
Két évtizeden belül a daganatos megbetegedések jó része kiiktatható az emberiség történetébõl – állítja dr. Peták István, az Oncompass Medicine alapítója. A magyar startup kapta az Európa legígéretesebb technológiai vállalkozásának járó Jövõ Unikornisa Díjat.

A DIGITALEUROPE versenyén a Jövő Unikornisát díjazzák: azt a legígéretesebb európai technológiai céget, melynek jövőbeni értéke meghaladja az egymilliárd dollárt. A verseny döntőjébe két skandináv cég jutott be önök mellett, mindkettő napelemeket fejleszt. Az Oncompass Medicine győzelme azt is jelenti, hogy a rák elleni harc legalább annyira felkapott téma, mint a környezetvédelem és a fenntarthatóság?  

– A környezetvédelem rendkívül fontos téma, de kétségtelen, hogy a digitális egészségügyben robbanásszerű fejlődés zajlik. Ezen belül is a leginnovatívabb terület a mesterséges intelligencia gyógyászatban történő alkalmazása. Megdöbbentő paradigmaváltás tanúi vagyunk: már a szoftver is lehet orvosi eszköz, és eljöhet az idő, amikor a beteg azt fogja kérdezni az orvosától, hogy „Doktor úr, ön milyen szoftvert használ? Nekem a legjobbra van szükségem.”  

Az Egyesült Államokban nemrégiben alakult meg a digitális terápiás eszközök gyártóinak szövetsége, Németországban pedig tavaly októberben törzskönyvezték az első ilyen applikációkat. Az egyiket fülzúgásra írhatja fel az orvos, a másikat szorongás ellen, az előfizetést pedig a társadalombiztosítás állja. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!