hetilap

Hetek hetilap vásárlás

1998. 07. 18. (II/29) Lapszám

Tartalom ajánló

Külföld

Jó üzletre számít

Az 1989-es rendszerváltás óta először tesz hivatalos látogatást román államfő az Egyesült Államokban, bár korábban Ion Iliescu kétszer is járt a Fehér Házban. Constantinescu elnök találkozik Bill Clintonnal és beszédet mond a kongresszusban is.

A HÉTEN TÖRTÉNT

Hafez el-Asszad szír elnök csütörtökön Párizsba utazott. A látogatás különlegessége, hogy Asszad 1977 óta nem járt Franciaországban, sőt – két rövid genfi látogatáson kívül – a több mint harminc éve hatalmon lévő szír elnök egyáltalán nem tette a lábát nyugati földre. Farouk el-Charek szír külügyminiszter szerint a találkozó azért is jelentős, mert a közel-keleti helyzet az 1991-es madridi konferencia és a hidegháború vége óta nem volt olyan feszült, mint most: vagy létrejön a teljes béke, vagy egyáltalán nem lesz béke. A Le Point cím? francia lap szerint a csúcstalálkozótól Jacques Chirac azt reméli, hogy Franciaország újra szorosabb kapcsolatba kerül a Közel-Kelettel. A nyolcvanas években a politikai helyzet lassította a két ország közötti gazdasági kapcsolatot, de mára már Franciaország Szíria második kereskedelmi partnere lett. A francia gazdasági érdekek pedig meghatározhatják Franciaország szerepét egy esetleges közel-keleti konfliktusban – véli a francia lap. (Hetek)

Elszabadult gyűlölet

Három tűzbe veszett kisfiú az észak-írországi történelmi felekezetek közötti háború legutóbbi áldozata. A héten véget ért protestáns felvonulások bebizonyították, hogy továbbra is várni kell a húsvéti – népszavazással is megerősített – békemegállapodás eredményeire.

Kormányválság Japánban

Bár a liberális-demokrata japán kormánypárt a nagyobb hatalommal rendelkező alsóházban még mindig többséget élvez, Rjutaro Hasimoto miniszterelnök választási vereséget követő lemondásával nehezen betölthető politikai vákuum keletkezett Tokióban.

Talpra görög, itt a török

Glafkosz Kleridesz ciprusi elnök kezet csókol II. Alekszij orosz ortodox patriarkának Moszkvában. Hálás a segítségért Fotó: MTI

Kína Arafat mellé állt

Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke háromnapos kínai látogatásának végén kijelentette, "nagyon komoly" támogatást nyert a palesztinok számára Pekingtől. A 16 hónapja veszteglő közel-keleti békefolyamattal kapcsolatban Arafat elmondta: "Eredményekre van szükségünk, nem pedig tárgyalásokra. Az izraeliek próbálják kikerülni, hogy pontosan és őszintén megvalósítsák azt, amit aláírtunk."

NAGYÍTÓ

Saira Aheman a Shirwa elnevezés? nyomorúságos munkatáborban, India egyik legszegényebb tartományában, Kandlában él. A Washington Post cím? napilapban megjelent tudósítás beszámol arról, hogy a tábor lakói az ország különböző részeiről érkező, rozoga viskókban élő szegény munkások. Azzal keresnek megélhetést, hogy a parti sziklákról puszta kézzel vakarják le a sót. A fehér sóról visszatükröződő napfény miatt tucatnyian megvakulnak, mások bőrbetegségeket kapnak, a nyílt sebek pedig a hőségben hamar üszkösödni kezdenek. Egy teljes család gyakran napokig dolgozik, mire összegyűjt egy tonna sót, s ezért nem egészen 4 dollárt kap. Az emberek mégis önként jönnek és vállalják el a gyilkos munkát – ugyanis nincs más választásuk. Pár hete Saira egész családját megölte egy ciklon, ami több száz kilométeres sebességgel száguldott végig Shirwán. A vihar és a forró levegőben sisteregve lezúduló esőtömeg elől a tábor lakóinak nem volt hova menekülniük. A táborból csak romhalom maradt. A ciklon tízezer munkást söpört el. A vihar után a tenger által partra sodort holttesteket a kormány rendelete értelmében kerozinnal lelocsolták, és a fertőzést elkerülendő azonnal elégették. A 950 millió lakosú Indiában egyébként a tízezer jelentéktelen szám, még ha emberi életekről van is szó. Suhas Chakma, a Dél-ázsiai Emberi Jogok Dokumentációs Központ munkatársa szerint a kandlai tragédia jól példázza az indiai gondolkodást. "Ha ebben az országban valaki szegény, gyakorlatilag semmi értéke sincs az életének." Szerinte a kormánynak legalább 72 órája volt arra, hogy figyelmeztesse az embereket a közelgő veszélyre, ám ezt nem tartotta fontosnak: "Túlságosan is elfoglalták a politikai kérdések. Nem törődött azzal, hogy a ciklon miatt szegények ezrei fognak meghalni." Az Egyesült Államok több ízben bírálta már Indiát, amiért a nyomorban élők megsegítése helyett milliárdokat költ nukleáris fegyverek kifejlesztésére. A katasztrófát követően Japán 300 ezer dollárt ajánlott fel az áldozatok családjainak, India azonban visszautasította a segélyt, mivel korábban a kísérleti atomrobbantások miatt Japán gazdasági szankciókkal sújtotta Indiát. Suhas Chakma szerint "Indiában egy tehén nagyobb tisztességben részesül, mint egy emberi lény. Ha valaki egy szent tehenet elüt Újdelhi utcáján, az őrjöngő tömeg azonnal ráront, hogy meglincselje. Ám amikor a társadalom perifériáján élő emberek ezrei pusztulnak el, mint például Kandlában, mindenki csak a vállát vonogatja. Senki sem törődött velük, amíg éltek. Ki törődne velük most, hogy már meghaltak?" (Pátkai Mihály)

Konspiráció az elnök ellen

Három mindenre elszánt texasi terrorista merényletet tervezett az amerikai elnök ellen, ám szerencsére idejében sikerült letartóztatni őket – jelentette a Reuters hírügynökség. A 72 éves Johnnie Wise, a 43 éves Jack Grebe és a 63 éves Oliver Emigh új biológiai fegyvert fejlesztett ki: egy kaktusztövisbe antraxot és HIV-vírust fecskendeztek. A fegyvert egy öngyújtó segítségével próbálták működésbe hozni. A szerkezet egy kattintásra egyszerűen lelőtte volna áldozatát a kaktusztövissel. Az FBI egyébként július elsején további biológiai fegyvert kobozott el Wise-tól. A férfi házában több 120 literes hordót és három bödönt foglaltak le, amelyek romlott csirkehúsból, szemétből és zöldbabból álló keverékkel voltak tele. Ebből akarták a halálos húsmérgezést okozó baktériumokat kitenyészteni. A 72 éves Wise ügyvédje azzal védekezett, hogy a hordókban valójában narancslekvár volt, és az idős férfi csupán szappant kívánt készíteni belőle kókuszolaj hozzáadásával. A három férfit végül is azt követően sikerült letartóztatni, hogy fenyegetéseket tartalmazó e-mail üzeneteket küldözgettek az Amerikai Szövetségi Iroda alkalmazottainak. Közben egy rendőrségi informátor jelentéséből kiderült, hogy a leleményes terroristák annak a szélsőséges szeparatista csoportnak a tagjai, amely Texas önálló állami státusáért harcol, mivel úgy véli, hogy a déli államot törvénytelenül csatolták 1845-ben az Egyesült Államokhoz.

Mindenre elszánva

Az utóbbi idők legnagyobb tüntetése a lengyel fővárosban. Több ezer mezőgazdasági termelő követelte a kormánytól, hogy javítson a falvak helyzetén. Fotó: MTI

Belföld

Vitányiék vitája

A szocialista vezetők nem tartják komoly feszültségnek a választmány és a párton belüli szociáldemokrata platform közötti nézeteltérést. Általunk megkeresett politikusok helyesnek tartják, hogy vannak a szervezeten belül viták, nézeteltérések, bár nem mindenben értettek egyet a Vitányi Iván nevével fémjelzett csoport álláspontjával. Mint mondták: egy demokratikus párt velejárója, hogy vitás kérdések merülnek fel.

Vakulencsik öregszik

Budapesttől Paksig. A pesszimista szakértők szerint ekkora szakaszon pusztulna el az élővilág a Dunában, ha az Újpesti-öbölben két évvel ezelőtt elsüllyedt, pakurával teli ukrán uszály, a Vakulencsik rakománya a folyóba ömlik. Kiemelésére a fővárosi kerületek összefogását kezdeményezte Derce Tamás, Újpest polgármestere, aki szerint közvetlen környezeti veszélyhelyzetről van szó, ezért nem várható meg, amíg előkerül a hajó tulajdonosa. Simonfai György, a Környezetvédelmi Minisztérium főtanácsosa elmondta, hogy a tulajdonjog körüli vita bonyolítja a helyzetet. Emiatt a vízügynek a hajókiemelésről szóló elsőfokú határozatát másodfokon megsemmisítették. A veszélyhelyzet elhárítására eddig négymillió forintot költött a Közép-dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság: úgynevezett merülőfallal vették körül a roncsot. Simonfai megjegyezte: ha politikai döntés születne, a vízügy azonnal intézkedhet a hajó kiemeléséről, a pakura megsemmisítéséről. Simonfai György szerint a hajóból a vízbe jutó napi egy-két vödör pakura közel sem jelent akkora veszélyt a természetre, mint amekkorát az a napi 15 tonna olaj okoz, amely Budapestnél a szennyvízen keresztül ömlik a Dunába. (MTI)

Zavarok a segély körül

Csaknem kilencvenezer család képtelen az OTP-től 1993 előtt felvett, és időközben a kedvezményes pár százalékos kamatszintről a piaci kamatokra "átemelt" lakásvásárlási hitel törlesztőrészleteit visszafizetni.

Hív a vasút, vár a MÁV

Katona Kálmán közlekedési- és hírközlési miniszter a vasutasnapon gőzösre szállt. Fotó: Vörös Szilárd

NÉHÁNY SORBAN

Göncz Árpád köztársasági elnök államtitkárokat nevezett ki, akik a következők: Belügyminisztérium: Kontrát Károly politikai (Fidesz, jogász) és Felkai László közigazgatási államtitkár; Egészségügyi Minisztérium: Pusztai Erzsébet politikai (MDNP, orvos) és Gábor József közigazgatási államtitkár; Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium: Szabadi Béla politikai (FKGP, közgazdász) és Tamás Károly közigazgatási államtitkár; Gazdasági Minisztérium: Fónagy János politikai (Fidesz, jogász) és Gulácsi Gábor közigazgatási államtitkár; Honvédelmi Minisztérium: Homoki János politikai (FKGP, jogász) és Wachsler Tamás közigazgatási államtitkár; Igazságügyi Minisztérium: Hende Csaba politikai (MDF, jogász) és Somogyvári István közigazgatási államtitkár; Környezetvédelmi Minisztérium: Kávássy Sándor politikai (FKGP, középiskolai tanár) és Tarnóczi Tibor közigazgatási államtitkár; Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium: Manninger Jenő politikai államtitkár (MDF, építőmérnök); Külügyminisztérium: Németh Zsolt politikai (Fidesz, közgazdász-szociológus) és Herman János közigazgatási államtitkár; Miniszterelnöki Hivatal: Balsay István (Fidesz, erdő- és építőmérnök), Demeter Ervin (MDF, felsőfokú kereskedelmi és vendéglátóipari végzettség), Selmeczi Gabriella (Fidesz, felsőfokú kereskedelmi és vendéglátóipari végzettség) és Wootsch Péter (Fidesz, középiskolai tanár) politikai államtitkárok; Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma: Várhegyi Attila politikai (Fidesz, tanár) és Pröhle Gergely közigazgatási államtitkár; Oktatási Minisztérium: Pálinkás József politikai (MDNP, fizikus) és Szemkeő Judit közigazgatási államtitkár; Pénzügyminisztérium: Varga Mihály politikai (Fidesz, közgazdász) és László Csaba közigazgatási államtitkár. (Hetek)

Fejcserés támadás

Rend, fegyelem és szigor. Így foglalható össze Pintér Sándor belügyminiszter és Orbán Péter országos főkapitány elvárása a rendőrség felé. A gyors vezetőcserével vélhetően lezárul a kormányváltás utáni bizonytalansági korszak a testületen belül, ami azért alakult ki, mert senki sem tudta: ki megy és ki marad. Orbán, az új kapitány a szervezett bűnözés elleni fellépést jelölte meg fő céljának. Mindezt úgy, hogy a szakzsargonban "Al Capone-módszernek" nevezett eszközzel is élni kíván. Al Capone ellen az amerikai rendőrök úgy találták meg az ellenszert, hogy adócsalásért tartóztatták le. Ezzel megdőlt a keresztapa érinthetetlenségének mítosza, s így sikerült felszámolni az általa alapított bűnszövetkezetet. Orbán az Országgyűlés önkormányzati és rendészeti bizottsága előtt történt meghallgatásán külön kiemelte, hogy szorosan együttműködve kíván dolgozni az adóhatósággal, a Vám- és Pénzügyőrséggel, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséggel, valamint az élelmezésügyi hatóságokkal, hogy minden eszközzel információt lehessen szerezni a bűnözőkről, és a szervezett bűnözést megfoszthassák gazdasági alapjaitól. Valószínű, az e gondolkozásmóddal való azonosulást jelzi, hogy a felső vezetők közül egyedül Kiss Ernő dandártábornokot, a KBI vezetőjét hagyták meg a posztján. Kiss köztudottan annak a híve, hogy a bűnözőket "űzni-hajtani" kell. Minden hatósági eszközzel – adóellenőrzéstől kezdve vámvizsgálatokig – el kell érni azt, hogy a bűnözésből meggazdagodottak ne érezzék biztonságban magukat – mondta egy korábbi nyilatkozatában a KBI vezetője. Orbán tábornok azt is elmondta a bizottság előtt, hogy elsődleges feladatai között szerepel a szervezett bűnözés elleni határozottabb fellépés, a prostitúció viszszaszorítása, a gépkocsi- és betöréses lopások, valamint a rablások visszaszorítása. Pintér Sándor belügyminiszter a csütörtöki rendőrségi állománygyűlés után elmondta, hogy az új elvárások tekintetében alapkérdés, hogy a törvények alapján mit és hogyan lehet hatékonyabban végrehajtani. Második fontos kérdésként a szervezett bűnözés elleni küzdelem eredményességének növelését emelte ki. A rendőrség belső állapotáról megjegyezte: úgy ítéli meg, hogy több vezető nem egészen korrekten használta fel az eszközeit ebben a harcban. A rivalizálást éppen ezért meg kell szüntetni a testületen belül – tette hozzá a belügyminiszter, aki fegyelmezett, kevésbé nyitott, viszont nagyon hatékony rendőrséget szeretne kialakítani

Interjú Orbán Péter országos rendőr-főkapitánnyal

Orbán Péter. Nála van a megoldás? Fotó: Vörös Szilárd

Szabadelvű kilépés

Bencsik János, Tatabánya szabaddemokrata polgármestere, országgyűlési képviselő lapunknak elmondta: jelzésnek szánta minapi kilépését a pártból. Úgy véli: nem látszik, hogy megújulna a párt. Fodor Gábor, SZDSZ-es képviselő szerint viszont nincs drámai hangulat a liberálisok házatáján. Ez utóbbi nézetet osztja Wekler Ferenc, ismert szabaddemokrata önkormányzati szakértő is.

Afrikai álom

Mint ismeretes, múlt héten a Pasha Tours által szervezett tunéziai út kapcsán százhatvan hoppon maradt szlovák és magyar utazni vágyó volt kénytelen búcsút mondani a Ferihegyi repülőtéren nyári álmainak, és lehet, hogy a pénzének is. Az iroda ugyanis menet közben csődöt mondott. A Pasha Tours utazásszervezői tevékenységére már korábban is érkezett panasz a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez: előfordult ugyanis, hogy a vendégnek szállodai szoba híján a recepción kellett éjszakáznia. Most azonban már az áhított hotel recepciójáig sem juthattak el a nyaralók. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal együttesen vizsgálja az utazási iroda tevékenységét. Jelenleg arra keresik a választ, hogyan vált a Pasha Tours fizetésképtelenné, továbbá arra, hogy a tulajdonos hogyan szervezhetett azután is utakat, miután tudta, hogy fizetésképtelen helyzetbe került. Ez utóbbi ugyanis már a csalás kategóriáját is kimeríti. Dienes Katalin, a Főfelügyelőség munkatársa a Heteknek elmondta, hogy a pénzük után futó utasok kárigényének egy részét a minden utazási iroda által kötelezően letett kaucióból elégítik ki. A Pasha Tours az Atlasz Biztosítót bízta meg a tízmillió forintos kaució kezelésével, ám az Atlasz nyilvánvalóvá tette, hogy ez az összeg nem lesz elegendő valamennyi igény teljesítésére, hiszen nem csupán a befizetett utazás árát kell visszatéríteni. A Pasha ugyanis köteles megfizetni a kamatokat is, továbbá az iroda ügyfelei az elmaradt út miatt kártérítést követelhetnek. Arra azonban, hogy valaha is viszontlátják a pénzüket, csak akkor lehet bármi reményük, ha polgári pert indítanak a csődbe ment iroda ellen. Ez esetben viszont be kell állniuk a hitelezők minden bizonnyal már amúgy is hoszszú sorába.

Hit és értékek

Beszélő kövek

Izraelben és a Közel-Keleten minden régészeti felfedezésnek óriási tétje van: tudósok és laikusok egyaránt a Biblia történeti hitelességének bizonyítását vagy cáfolatát várják a kutatásoktól. A bibliai régészetről annak vezető szaktekintélyét, Amihai Mazart, a jeruzsálemi Héber Egyetem tanszékvezető professzorát kérdeztük, aki évek óta Izrael legnagyobb régészeti feltárását vezeti Bét-Seanban, ezt megelőzően pedig ő tárta fel Tel Kaszilát.

A fordított kereszt jele

Tatabánya – kertváros. A Verebély és a Szőlődomb út mögötti dombos, kutyasétáltató vidék egészen a tejüzemig és a Tatabányát Oroszlánnyal összekötő vasútvonalig húzódik. Egy magaslatról lenézve döbbenetes látvány tárul az ember szeme elé: szadizmus és sátánizmus jelei. Hatalmas kör, a közepén kövekből kirakott, fordított ötágú csillag, szikladarabokból kialakított, fordított kereszt, a kör közepén tűznyom. A mellette álló hatalmas fák egyikén csonkított, akasztott rókatetem. Lógtak már itt denevérek, kutyák, macskák.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!